Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

Tömegverekedés egy pestszenterzsébeti vendéglőben négy sulyos sérülttel

Pestszenterzsébeten, a Kende Kanóth utcában a Weimer - féle vendéglőben szombaton este záróra előtt szóváltás támadt a vendégek között, ami rövidesen verekedéssé fajult. A vendégek két pártra szakadtak és ütötték, verték egymást.

Már nagyrészt összetörték a vendéglő berendezését, a padlót üvegcserepek borították, amikor a vendéglős közbelépett, hogy a verekedőket széjjelválassza. Ekkor már késekkel dolgoztak a verekedők és Weimber Gusztáv vendéglős pillanatok alatt több szurt sebbel vérezve, eszméletlenül esett össze.

Valaki rendőrt hívott és értesítette a mentőket, s mire azok megérkeztek, a földön feküdt már a tulajdonoson kívül Obzsera János kocsikísérő, Jamrik Elemér műfaragó és Légler Gusztáv faszobrász is. Mind a négyen a fejükön, mellükön, hátukon szenvedtek mély sebeket.

Őket a Rókus-kórházba szállították a mentők sulyos állapotban, de rajtuk kívül még tíz sérültet kötöztek be, akiket a lakásukra vittek, vagy a helyszínen hagytak. A véres tömegverekedés ügyében megindult a nyomozás.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98