Dtum
Login with Facebookk
1943 | Március

Egyszerűség a divatban

Irta: Muráti Lili

Nem először, sőt nem is másodszor szólítanak fel arra, hogy ugynevezett divatlevelet írjak, pedig soha sem volt szándékomban az, hogy a divat irányítójának szerepkörét töltsem be. A divatot és engem az köt össze, hogy a színpadon kötelességszerűen felveszem a lelkén kívül a testét is, tehát ruháját is annak a nőnek, akit megelevenítek. A magánéletben elvetem a divat minden tulzását és nem csupán annak a női kötelességemnek teszek eleget, hanem hibáimat- melyik nőnek nincs hibája? – eltakarjam.

Ha mégis hozzá kell szólnom a divathoz, mindenekelőtt annak a véleményemnek kell kifejezést adnom, hogy az öltözködés egyszerű legyen, nemcsak azért, mert a mai idők komolysága is kívánja, de azért is, mert mindig az egyszerű a legelegánsabb. Éppen ezért örömmel veszem észre, hogy nemcsak én, de a magyar nők többsége is, csak megszűrve és átrostálva veszi át a külföldi divatot. A Párizsból érkező, nagyon díszes divatmodelleknek nem igen lesz keletjük, a legutóbb itt bemutatásra került kompozíciók között inkább Gehringer néhány sikerült modellje lett kapós.

Bizonyos, hogy a tavasz az egyszerű kosztümöt hozza, színes bluzzal és szívesen fogjuk viselni a francia matróztól kölcsönvett nagyított barnaszürke, fehér és fekete színekből készült matrózsapkát. Nyáron valamivel színesebbek lehetünk és el fogjuk fogadni a piros- kék és más színek árnyalatait is, tulzásba azonban itt sem szabad esni.

A cipőben a szandál a divat magas fatalppal. Nem csunya viselet, csupán az a fontos, hogy egyesen járjunk benne. Harisnyáról ne beszéljünk. Elég, ha annyit mondok, hogy abban a darabban, amiben éppen most játszom az Andrássy- úti Színházban, az előírás szerint le kell térdepelnem, s nem szívesen mutatnám meg, hogy mennyi stoppolás van a térdemen.

Szerencsére itt a napsugár, amely véget vet a harisnyának és ezt annál könnyebben tehetjük, mert mai nőn nem is lehet észrevenni, hogy rajta van e a pókháló vékonyságu, testszínű harisnya, vagy pedig harisnya nélkül jár. Nyugodtan lehet ezt majd délután is viselni, illetve nem viselni, legkivált, ha a nőnek rendesen le van barnulva a lába.

A magam részéről már akkor sem viseltem harisnyát, amikor még volt harisnyám, boldogan válva meg a harisnyakötő kiálló gombjától, amely átüt a ruhán. Ez most annál is fontosabb lesz, mert a divat okosan takarékoskodik a szövettel, a ruhák szűkek lesznek és lent is alig loknisak.

Végül még egyet, amit nem győzők ismételi: legyünk minél egyszerűbbek. Ha elfogy a körömlakk, igen takaros a gondozott kézen és lábon a fehér köröm is. És legyen egy kis önismeretünk is. Ne hódoljunk be szolgailag semmiféle divatnak, az ízléses, saját hibáit és előnyeit ismerő nőnek és a kitűnő magyar szabónak vagy szabónőnek megbeszéléséből sok szebb ruha születik, mint a leghíresebb divattervező hozzánk nem illő „világhírű” rajza alapján.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szociális tervekhez – szociális közigazgatást! Szociális tervekhez – szociális közigazgatást!
A miniszterelnök győri beszédének a magyar falura vonatkozó része nem...
Barátságos mérkőzések Barátságos mérkőzések
FTC – TTC 8:0 (4:0) – Üllői-ut. 2500 néző. Biró: Izsó...
Színházi bemutatók Színházi bemutatók
A királynő, Lakatos László vigjátéka a Vigszínházban lekerült a...
Meghalt az amerikai rádiózás atyja Meghalt az amerikai rádiózás atyja
A feltalálók és felfedezők körében nem ritka az a jelenség, hogy...
Biller Irén elvált a férjétől, akit 75 dollár heti tartásdíjra kötelezett a losangelesi törvényszék Biller Irén elvált a férjétől, akit 75 dollár heti tartásdíjra...
Biller Irén, a népszerű pesti primadonna, akit a pesti...
Tíz év óta kihasználatlanul illan el a karcagi földgáz! Tíz év óta kihasználatlanul illan el a karcagi földgáz!
Tíz esztendővel ezelőtt Karcag határában 1200 méter mélységben 60...
A miniszterelnök a gazdasági válságról, a kisgazdák bajairól A miniszterelnök a gazdasági válságról, a kisgazdák bajairól
Bethlen miniszterelnök több lap munkatársát fogadta inkepusztai...
Nyilasok véres éjszakai hadjárata a Hűvösvölgyben! Nyilasok véres éjszakai hadjárata a Hűvösvölgyben!
Vasárnap virradó éjszaka kopácsolás hallatszott a hűvösvölgyi Nagyrét...
Agyag Agyag
A biblia szerint az Isten az embert sárból, agyagból teremtette. Az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98