A Műcsarnok összes termeit megtöltötte a kitűnően rendezett olasz hadikiállítás, mely négyésnegyedszáz műalkotást mutatott be a magyar közönségnek. Túlnyomó részében grafikai lapokat, kevesebb festményt és néhány szobrot is. Csupa hadbavonult művész munkáját, tehát a fiatalabb nemzedékeket. Az anyagot az 1942. évben Rómában kiállított művek legjavából állították össze.

Mint a szép katalógus előszava mondja: a rendezőség arra törekedett, hogy néhány kivételtől eltekintve lehetőség szerint élményszerű hadiesemények ábrázolását mutassa be. A harcokban még részt nem vett művészeknek az a szerep jutott, hogy az otthoni katonaélet mozzanatait rajzolják. Főleg a többiek, akiket kiváltságos sorsuk a csataterekre vitt a külömböző arcvonalakon, tehát az Alpokban, Görögországban, Afrikában, Szovjet-Oroszországban, síkságokon és hegyeken, sárban, hóban, a sivatagok homokjában lepergett eseményeket ábrázolják.

A kiállítás alapgondolatának meghatározásánál nem szabtak meg kötött feladatokat, hanem arra törekedtek, hogy a művészek szabadon kitárhassák lelküket a háború élményeinek, éreztethessék a szemlélőkkel a művészlélek komoly megrázkódtatásait gyűjtsék össze a háború arculatának fő vonásait és mindennemű modorosság nélkül utálják meg a tárgyilagos és anyagi valóságon keresztül a kifejezés, pillanatnyi egységét.

Azaz, hogy a művészek munkája lehellje magából, az egyéni átélés egész valóságát. Lelkes hevületekben olyan formanyelveket érjenek el ezek, amelyekben lázas nyugtalanság párosul a józansággal a mozdulatok váratlanságában és ellentmondásában mégse tagadja meg magát az olasz mult öröksége. Ellenkezően: egészen új, sajátos s mégis minden ízében olasz művészet vonásai jelentkezzenek, a rajzok, tanulmányok és vázlatok Leonardo da Vinci „vérrel telt nyomait” kövessék…

Ennek s programnak megfelelően a kiállítás hallatlanul gazdag és változatos tárgyi anyagot tár fel a háború résztvevőiről, színtereiről és eseményeiről. Az adatok olyan eleven tárházát, mely messzire meghaladja a fényképfelvételek gépies beszámolóit, hiszen az olasz hadba vonult művészek vérükkel írják művészi naplóikat. Formai tekintetben is fölötte nagy változatosság tárul elénk. A mai olasz művészetnek majdnem minden hajlandóságáról beszámolót kapunk; az átalakító komponálásról éppen úgy, mint a pillanatot megörökítő, benyomásokat feljegyző átérzésről. A mai olasz művészetnek legnagyobb képviselői a hadbavonultak közül koruknál fogva természetesen hiányoznak. De a fiatal nemzedék az ő stiláris példaadásukat követi.
Farkas Zoltán