Dtum
Login with Facebookk
1943 | Szeptember

A Sorg Antal vándordíj első védője a Gamma tekéző csapata

A Sorg Építőipari Rt. sportegyesületének tekeosztálya ünnepélyes külsőségek között tartotta bajnoki díjkiosztó estéjét és meghívásos barátságos versenyét a márgautcai pályáján, amelynek szépségéről és pompás felépítéséről olvasóinknak képes riport keretében már beszámoltunk.

A Sorg Sportegyesület tekeosztálya hálából, hogy a vállalat igazgatósága ilyen pompás fedett tekepályához és klubhelyiséghez juttatta, művészi kivitelű „Sorg Antal örökös vándor-díj”-at alapított, amelyért tíz meghívott egyesület mérte össze erejét.
(A remek kivitelű vándordíj a Sorg-vállalat cégvezetőjének, Loksa Bélának a tervezése és kivitelezése alapján készült.)

Megjelent az ünnepélyem a Sorg Építőipari Rt. igazgatósága és alkalmazottai teljes számmal, valamint Bárdi István, a Magyar Tekéző Szövetség országos igazgatója, továbbá Juhász István, a díj első védőjének, a Gamma Sportegyesületének vezére a győztes csapat tagjaival.

Rubner Károly ügyvezető elnök üdvözölte a megjelenteket és meleg szavakkal mondott köszönetet a vállalat igazgatóságának az áldozatkészségért t és ígéretet tett, hogy a jövőben is nagy fegyelemmel és mindenkor sportszerű keretek között dolgoznak a magyar sport és a vállalat hírneve érdekében.

Az ünnepély befejezése után került sor a két csapat barátságos mérkőzésének a lebonyolítására, ezt megelőzően azonban Juhász István vezérigazgató és Sorg Antal építész között egy kis barátságos verseny alakult ki, melyei Sorg építész nyert meg 3 fakülönbözettel!

Elismeréssel kell szólnunk Rubner Károly ügyv. elnök és Junó László szakosztályvezető munkásságáról, hiszen a vándordíjért folyó küzdelmek során 45 mérkőzésen keresztül végeztek lelkes és pontos munkát.

Juhász István vezérigazgató a vándordíj átvétele után így nyilatkozott a Képes Sportnak:
- Megkapott az a kép, amit itt láttam. Nagyszerű ez az építmény, mondhatom, irigylem érte a Sorg céget és tekéző sportolóit.

Bárdi István, a Magyar Tekéző Szövetség országos igazgatója ezt mondta:
- Őszinte örömömre szolgál, hogy mindjobban, fejlődik ez a szép sportág. Különösen vidéken tapasztalok előhaladást, sajnos, azonban az ugrásszerű fejlődést erősen hátráltatja a nagy pályahiány. Az idei bajnokságon már 35 egyesület 55 csapattal vett részt, ami ékes bizonysága a tekesport létjogosultságának. Ez az egyetlen sportág, - fejezte be mosolyogva - ahol nincs kiöregedés.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Gamma győztes csapata a vándordíjjal.jpg Párviadal Juhász István és Id. Sorg Antal között.jpg Bárdi István, a Magyar Tekéző Szövetség  országos igazgatója mond beszédet.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98