Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1944 | Augusztus

Szlovákia hűségnyilatkozata Németország mellett

Pozsony, augusztus 27.

(Német Távirati Iroda.) A szlovák kormány nevében Mach belügyminiszter szombat este kiáltványt intézett a szlovák néphez. A kiáltvány rámutat arra, hogy Szlovákia ellenségei meg akarják zavarni az állam rendjét és békéjét és ezért ejtőernyőket is ledobnak, akik most azon fáradoznak, hogy a szlovák népet hamis útra tereljék. A szlovák kormány azonban ugyanúgy, mint az államelnök és az egész szlovák nép el van szánba arra, hogy szembeszáll ezekkel az üzelmekkel. A szlovák nép nem fogja tűrni, hogy mint ellenséges országokban, elhurcoljanak tisztességes embereket, kifosszanak plébániákat, majorokat, parasztokat. A szlovák népet soha semmi se bírhatja rá, hogy elárulja barátját és szövetségesét, a német népet: az ellenség minden törekvésével szemben hűen és becsülettel kitart oldalán.


A szlovák lapok szombati számában egyforma szövegű cikk jelent meg, amely egyebek között ezeket mondja: Ma a végső erőfeszítésekről van szó, amelyek közepette a szlovák nemzeteknek is bizonyságát kell szolgálatatnia, hogy fenn akar maradni, avagy erő híjján romlásnak néz elébe. Éppen abban a pillanatban,  amikor a háború tetőpontjához közeledik, egy nemzetnek nem szabad türelmét elvesztenie. A szlovák köztársaság kormánya ezért elhatározta, hogy az állami gépezetben a munkaerők számát a minimumra csökkenti, és ezeket az erőket szabaddá teszi a hadsereg számára. Ugyanez történik majd a közgazdaságban is. Mától kezdve - mondja a cikk egy másik helyén - a szlovák rend és a szlovák államiság legfontosabb ügye a katonai vezetés. Felesleges a nemzetvédelmi minisztériumban felmentést kérni, mert felmenteni senkit sem fognak. Minden harcképes embernek teljesítenie kell most kötelességét az állam és a nemzet iránt. (MTL)

A cseh- morva védnökségi kormány felhívása
Párga, augusztus 27.
(Német Távirati Iroda.) A cseh- és morvaországi városok ellen intézett legutóbbi angol-amerikai légitámadások alkalmából a védnökségi kormány a következő felhivást intézte a cseh néphez:
„Cseh nép!! Röviddel ezelőtt a védnökség kormánya és vele együtt az egész cseh nép mély megrendüléssel kíséri utolsó útjára a Pardubitz város ellen intézett légitámadás áldozatait. Az elmúlt napokban ezt a várost légitámadás alkalmával újból megtámadták és egyidejűleg szép hazánkban Brünn környékét és néhány más helységet találtak el ellenséges bombák. Többszáz ártatlan ember vesztette életét. A sebesültek száma még nagyobb.

 

A cseh nép újból meggyőződhetett, hogy ez a háború még a békés városokat sem kíméli meg. A Német Birodalom ellenségei úgy látszik, ily módon akarják a hű cseh népet megingatni, amely elnöke mögött áll és lelkiismeretesen végzi kötelességét a Birodalommal szemben, amely hatalmas küzdelmet folytat az új Európáért. A védnökség kormánya mélye fájlalja az ellenséges légitámadások áldozatait. Mély felháborodással tapasztalja ezt a harcmodort, amely a békés cseh lakosságot sújtja azzal a mély meggyőződéssel, hogy az ellenséges légitámadások a cseh népet még szorosabban fogják elnökükhöz, Hácha Emil dr.-hoz fűzni". (MTI)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Alexander Mach Hácha Hitlernél
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A legujabb automobil-ruha A legujabb automobil-ruha
Az automobilversenyek rövid idő alatt annyi ember-áldozatot...
Detektívnél akart dolgozni a körözött betörő
Vasárnap este Domonkos József detektív otthon volt Benkő uccai kis...
Mussolini Napoleon – drámája Mussolini Napoleon – drámája
Az olasz színházi szezon legragyogóbb sikere a római Argentín –...
Léghajó vagy repülőgép?  2. Léghajó vagy repülőgép? 2.
Az amerikaiak, főként újabban nagy erőfeszítést tesznek, hogy a többi...
Kis gazda rovat
Sokan azt tartják, hogy az egyéves kakasok jobbak az idősebbeknél....
Visszaélések az állami szubvenciókkal Visszaélések az állami szubvenciókkal
Nem uj dolog és nem egyszer irtunk már arról, hogy az iparfejlesztés...
Árvizek Árvizek
Az ország különböző részéből árvizek pusztításáról érkezik hir....
Reviczky emlékezete Reviczky emlékezete
Ki szereti Reviczky Gyulát? Sokáig azt hittem, csak az a Fánika nevű...
A király beszéde A király beszéde
A beszédre, melyet a delegátusok zajos éljenzéssel kisétek, a király...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98