Dtum
Login with Facebookk
1944 | Július

Funk birodalmi miniszter a valutapolitikáról

Mialatt Bretton Wootsban angolszász valutaügyi értekezlet folyik, amelyet az értekezlet rendezői szeretnek nemzetközinek nevezni, Funk birodalmi gazdaságügyi miniszter beszédet mondott a gazdasági és valutapolitikáról.

A miniszter ezzel nemcsak személyileg kapcsolódott be a valutavitába,
hanem fontos világpolitikai fejlődés irányítója lett, hiszen beszédében a nemzetiszocialista ellenzék hangja szólalt meg a nemzetközi fináncplutokráciával szemben. Az amerikaiak és angolok között alapvető ellentét áll fenn a nemzetközi együttműködésben – mondotta a miniszter –, s miközben az angolszászok a küzdelmet vívják, az úgynevezett egyesült nemzetek, mint statiszták állnak a küzdőtér körül s ott áll a Szovjet a maga kevéssé titkolt szándékaival.

A brettonwootsi értekezleten erősen megrendült a hit az amerikai dollári imperializmus egyedüli erejében
s a nemzetiszocialista Németország hangja elől többé nem lehet elzárkózni, mert ennek a hangnak olyan hatalom szerez érvényt, amelynek minden igazság birtokában van, s amely a szolgaságbadöntéssel és a kizsákmányolással szemben az igazi felépítést akarja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98