A konyhasó, ez az életünk fenntartásához nélkülözhetetlen ásványi anyag, nagy mennyiségben és könnyen hozzáférhető módon áll rendelkezésünkre. Nemcsak a tengerek vizében van szinte mérhetetlen mennyiségű só feloldva (a tengervíz minden literje a nyílt óceánokban 32-38 gramm különféle sót tartalmaz, amelynek kb. 78%-a konyhasó, tehát 1 liter tengervízben 25-30 gramm konyhasó van), hanem a szárazföldön is hatalmas, kőzetet alkotó sótelepek vannak. A kőzetszerű sóelőfordulások zöme is a tenger vizének köszönheti eredetét. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, hogyan került a tenger vizébe a só, illetőleg hogyan keletkeztek a sótelepek?

Régebben ezt sokféleképpen próbálták magyarázni. Egyes kutatók azt állították, hogy a só vulkánikus eredetű, vagyis a Föld belsejéből került a Föld felszínére, illetőleg a Föld kérgébe. Mások azt hitték, hogy a só növényi és állati szervezetek kiválasztási terméke. Ezek az elméletek azt tanították, hogy a tengerek sótartalma szárazföldi eredetű és a sót a sótartalmú kőzeteknek édesvízzel történt kilúgozása folytán a folyók szállították a tengerbe, amelynek sótartalma a folyamatosan beszállított sómennyiség és a víz elpárolgása következtében állandóan növekedett. Mindezeknek a feltevéseknek azonban ellene mond egyrészt, hogy az állati élet a sós tengervízből indult ki és csak később alkalmazkodott az édesvízhez, másrészt, hogy a tengerben oldott állapotban lévő sók túlnyomóan kloridok, ellenben az édesvizekben oldott sók legnagyobb része karbonát.

Az újabb kutatások alapján feltehető, hogy a só még a Föld kialakulásakor került a tengerekbe. Ugyanis a geológiai őskorban földünk felszíne folyós volt. Ez a folyós felszín - másnéven magma - különböző elemekből, illetőleg vegyületekből állott. A magmának felszíni hőfoka 1000-1100 C° lehetett, tehát azok az alkatrészek, amelyek ezen a hőmérsékleten szilárd, vagy cseppfolyós halmazállapotban nem lehetnek, gázállapotban voltak.

A nátriumklorid kb. 800 C° hőmérsékleten már légnemű halmazállapotú, ezért a Földet körülvevő őslégkörben a vízgőzön és különböző anyagok gázain kívül többek között só is lehetett gáznemű halmazállapotban. A Föld fokozatos kihűlése alkalmával az eleinte cseppfolyós földkéreg megmerevedett, a légkör is hűlt és az alacsonyabb hőmérsékletnek megfelelően az egyes gáznemű anyagok, így többek között a só is szilárd halmazállapotban a földkéregre lecsapódtak. (A sónak vulkáni gőzökből való kicsapódását ma is észlelhetjük.)

Mikor a hőmérséklet a vízgőz kritikus hőmérséklete, vagyis 374 C° alá süllyedt, a vízgőz vízzé sűrűsödött. A víz azután a Föld felszínén már jelen lévő sót kioldotta. Az így keletkezett sósvíz mélyebb helyekre húzódva megalkotta a tengereket. Ebben a korban tehát a só nagyobb mennyiségben tulajdonképpen csak a tengerekben fordult elő.