Dtum
Login with Facebookk
1944 | Március

A hágai kinzókamra

A virágdíszes, nyájas Hága közönséget leginkább csődítő látványossága békében a „borzalmak háza” volt. A tömör falú, bolthajtásos kapun át megközelíthető középkori épületből évszázadokkal ezelőtt csupán a kapu állt, mint a várost körülvevő fal egyik ki-bejárója. Később, a védőfal lebontása után, a kaput házzal toldották meg s ezt börtönnek rendezték be.

Nagy bűnösök és túszok kerültek a nyirkos sziklafalak mögé, amelyek elfogtak sóhajt és sikolyt. A középkor embertelenül bánt a bűnösökkel, a kíméletet feleslegesnek tartották, hiszen a legtöbb foglyot amúgy is kivégezték. A tolvajra éppúgy halál várt, mint a gyilkosra, az eretnekre épúgy, mint a kuruzslókra.

Akit a bírák életben hagyták, megölte a börtön, mert abban a korban börtönön levegőtlen, csupavíz, földalatti lyukakat értettek, amelyekben borzalmas kínok között pusztult el a mindentől megfosztott ember. Minden börtönhöz kínzókamra tartozott, telve raffináltan kegyetlen kínzószerszámokkal.

A ,,macska”. Ezen a kínpadon csak nőket vallattak. Nyakukra tették a nehéz faigát, lábukat kalodába szorították és annál fogva nyujtóztatták a testet. A lyukak mutatják, hová szúrták le a kaloda vaslábait. Ezen az ágyon sok ártatlan öregasszony vállalta, hogy seprőn lovagolt.

Rostélyos börtönablak. Közvetlenül a tető alatt szenvedtek az éhhalálra ítéltek. Ezeknek meghagyták a világosságot, hogy eltávozásuk e földről minél fájdalmasabb legyen. A padlás forróságában tespedve hány szerencsétlen kapaszkodott fel ide utolsó erejével, hogy mégegyszer lássa az eget.

A hágai kínzókamrából múzeumot csináltak
; ebben a nemben Európa legérdekesebb és legteljesebb gyűjteménye ez, amelyet évenként 50,000 ember nézett meg. A látogatók borzongtak és örültek, hogy humánusabb korban élnek...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rostélyos börtönablak. Közvetlenül a tető alatt szenvedtek az éhhalálra ítéltek.  A ,,macska”. Ezen a kínpadon csak nőket vallattak. Nyakukra tették a nehéz faigát, lábukat kalodába szorították.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Vadász Naptár az 1911-ik évre Vadász Naptár az 1911-ik évre
Hazánkban a vadászat sportja örvendetesen fellendülni kezd. A...
Néhány szó a ruházati közszállításról Néhány szó a ruházati közszállításról
A közszállítások, melyeket mult évben vállaltunk, közel állnak a...
Meggyilkolt házaspár Meggyilkolt házaspár
A hunyadmegyei Szelistye község határában rablógyilkosság történt....
Álarcos támadás a Gellért-fürdőben Álarcos támadás a Gellért-fürdőben
Nagy riadalmat okozott vasárnap reggel a gellért-fürdő előcsarnokában...
Nem adta kilencen alul első edzőmérkőzésén a Kispest Nem adta kilencen alul első edzőmérkőzésén a Kispest
Kispest – Magyar Textil 9:1 (4:0) A Kispest – Magyar Textil-mérkőzés...
Szilvabefőző akció Szilvabefőző akció
Szegvárott, ennek a hatalmas, 10.000 lakosú falunak központjában nagy...
Ellopták a jazzhangszereket a Gellért- szálló zenészeitől Ellopták a jazzhangszereket a Gellért- szálló zenészeitől
Vasárnap délután a Gellért-szálló halljában föltűnő későn kezdték el...
Béke-alkudozások Dél-Afrikában Béke-alkudozások Dél-Afrikában
Egész Angliában nagy örömet okoz, hogy a boer kormány tagjai...
Harangok hadiczélokra Harangok hadiczélokra
A püspöki kar legutóbbi értekezletén elhatározták, hogy a katholikus...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98