A virágdíszes, nyájas Hága közönséget leginkább csődítő látványossága békében a „borzalmak háza” volt. A tömör falú, bolthajtásos kapun át megközelíthető középkori épületből évszázadokkal ezelőtt csupán a kapu állt, mint a várost körülvevő fal egyik ki-bejárója. Később, a védőfal lebontása után, a kaput házzal toldották meg s ezt börtönnek rendezték be.

Nagy bűnösök és túszok kerültek a nyirkos sziklafalak mögé, amelyek elfogtak sóhajt és sikolyt. A középkor embertelenül bánt a bűnösökkel, a kíméletet feleslegesnek tartották, hiszen a legtöbb foglyot amúgy is kivégezték. A tolvajra éppúgy halál várt, mint a gyilkosra, az eretnekre épúgy, mint a kuruzslókra.

Akit a bírák életben hagyták, megölte a börtön, mert abban a korban börtönön levegőtlen, csupavíz, földalatti lyukakat értettek, amelyekben borzalmas kínok között pusztult el a mindentől megfosztott ember. Minden börtönhöz kínzókamra tartozott, telve raffináltan kegyetlen kínzószerszámokkal.

A ,,macska”. Ezen a kínpadon csak nőket vallattak. Nyakukra tették a nehéz faigát, lábukat kalodába szorították és annál fogva nyujtóztatták a testet. A lyukak mutatják, hová szúrták le a kaloda vaslábait. Ezen az ágyon sok ártatlan öregasszony vállalta, hogy seprőn lovagolt.

Rostélyos börtönablak. Közvetlenül a tető alatt szenvedtek az éhhalálra ítéltek. Ezeknek meghagyták a világosságot, hogy eltávozásuk e földről minél fájdalmasabb legyen. A padlás forróságában tespedve hány szerencsétlen kapaszkodott fel ide utolsó erejével, hogy mégegyszer lássa az eget.

A hágai kínzókamrából múzeumot csináltak; ebben a nemben Európa legérdekesebb és legteljesebb gyűjteménye ez, amelyet évenként 50,000 ember nézett meg. A látogatók borzongtak és örültek, hogy humánusabb korban élnek...