Dtum
Login with Facebookk
1945 | Április

Bajcsy- Zsilinszky Endre rejtegetésének története

Borsos Endre a Közigazgatási Bíróság elnöke elmondja Bajcsy- Zsilinszky Endre rejtegetésének történetét

Diogenes égő lámpással járt Athén utcáin és embert keresett. Mi is keressük- annyi állati kegyetlenség, embertelen gonoszság után- a jó embereket, akik szembeszálltak az istentől, embertől, hazától és becsülettől elrugaszkodott vandalizmussal. Kék madárként hajszolja mindenki az emberi jóságba, a tiszta lelkekbe vetett hitet! Ezért támadt országos visszhangja újságunk múltheti megállapításának, amely szerint igen, még a vérbe fulladt náci- nyilas téboly idején is akadtak jó emberek.

Lámpásunk fénye e héten Borsos Endréhez, a Közigazgatási Bíróság elnökéhez vezetett, aki Hunyadi János út 8. lakásán Bajcsy Zsilinszky Endrét rejtegette.

Fehérbajuszos, halkszavú, mokány magyar ember a magas bíróság vezetője. Életbölcsesség, leszűrődött tapasztalat sugárzik minden szavából. Először a Közigazgatási Bíróságról beszél:
A Közigazgatási Bíróság elnöke, Rakovszky Iván a Lakatos- kormányban vállalta a kultuszminiszteri tárcát. Utóda a Szálasi- kormány alatt Balázs Kornél, addigi alelnök lett, aki vállalta az úgynevezett országtanácsi tagságot, résztvett a nemzetvezetők megválasztásában, de azután beteget jelentett. Mint legidősebb tanácselnöknek, nekem szakadt nyakamba a Közigazgatási Bíróság vezetése.

Elrendelték, hogy a bíróság tegye át székhelyét Szombathelyre. Egy tanácsjegyzőt küldtem le Szombathelyre, hogy akassza ki a táblánkat, de mind egy szálig itt maradtunk, igaz, a nyakunkkal játszottunk! Épületünket a németek földúlták, kirabolták, most igyekszünk rendbeszedni. A törvény értelmében, mint a rangidős tanácselnök, vezetem a bíróságot.

Majd elmondta, hogyan rejtegette a rémuralom alatt Bajcsy Zsilinszky Endrét:
- Bandi régi jó barátom volt. Amikor a németek bejöttek, aznap sebesülten lakat alá tették. A Lakatos- kormány október 15- én, a puccs napján, szabadon engedte. Bereczky Albert és Haypal Béla református lelkészek irányították hozzám, szívesen vállaltam elbujtatását. Még a puccs napján érkezett, mint Kovács Endre szegedi földbirtokos feleségével együtt. Később menekülnie kellett és más helyeken bujkált, míg el nem fogták a Füvész- kertben és Kiss János, altábornagy és társai ügyében el nem vitték Sopronkőhidára. Meg kell említenem, hogy a németek a fegyházban alig bántották, de ezek a gyalázatos nyilasok gyötörték, verték, nyelvébe villanyáramot bocsátottak, így akarták kivenni belőle, hol bujkál Szakasits és Tildy. De nem tudták szólásra bírni.

Az ellenállási mozgalom szálai az én lakásomba is elvezettek, hat fiammal együtt dolgoztunk a belső ellenállási mozgalom sikerén. A vezérkarral volt összeköttetésünk és az erődítési parancsnoksággal, ezeket az értesüléseket továbbadtam Szakasitsnak, aki Kenessey barátomnál bujkált. Megtettem, amit tudtam…
Borsos Endre elhallgatott, csend támad.
-A közigazgatás túltengése és korrupciója- töröm meg kérdésemmel a csendet- nagyban elősegítette az országnak örvénybe zuhanását.
E kérdésemtől tüzes lelkesedéssel beszél Borsos Endre.
A hivatalnoki gárda gerinctelen része és a polgári önérzet sorvadása tette lehetővé, ami megtörtént.
Az embernek szinte szégyellni kell magát a polgári osztályhoz való tartozása miatt… Pedig, ha egészséges életet akarunk, ebben az országban, egészségesen derék, önérzetes polgárokat is kell nevelni.
Ki kell irtani a szervilizmust, a hivatalnoki önkényt és az ebből fakadó minden erkölcstelenséget.
Ennek az átnevelésnek igen fontos eszköze lehet a Közigazgatási Bíróság hatáskörének kiterjesztése. Ha ezt elérjük, más lesz a polgárság magatartása, a hivatalnokokkal szemben, de más lesz a hivatalnokoké is a polgárokkal szemben. Mindenki tudni fogja: van hova fordulni igazságtalanság, erőszakoskodás, nemtörődömség, erkölcsi kisiklás esetén. A tisztviselő is ember lesz és nem a mindenkori kormányzat kiszolgálója. Minden szívügyem volt a képviselőválasztási petíciós ügyek intézése:alaposan beleláttam a változó kormányok politikai erkölcseibe.
Elég, ha megemlítem a hírhedt Gömbös- választást. Akkor egymásután megsemmisítettük a meghamisított választásokat, nem egyszer a megbukott képviselőket kellett megválasztott képviselőknek kinyilvánítani.
Persze Gömbös szívesen belefojtott volna engem a Dunába

Diogenes emberkereső lámpása fellobbant: ismét talált jó embert.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Levelezés az orosz hadifoglyokkal Levelezés az orosz hadifoglyokkal
Hir szerint az orosz czenzurabizottságnak nagy nehézséget okoz az...
Volpone vagy a pénz komédiája Volpone vagy a pénz komédiája
Ben Jonson vígjátéka átdolgozta: Stefan Zweig - a Magyar Szinházban ...
Cselekvő szakaszba léptek a francia-német tárgyalások Cselekvő szakaszba léptek a francia-német tárgyalások
Darlan és Pucheu párizsi utazásával a francia-német tárgyalások...
Negyedórát lebegett ég és víz között egy munkás, aki vasárnap lezuhant a Margithíd építkezésnél Negyedórát lebegett ég és víz között egy munkás, aki vasárnap...
Vasárnap délben a Margithíd egyik pillérjén dolgozott Katona Ferenc...
A berlini cseka utasitotta Kutjepov tábornok elrablására a francia komunistákat A berlini cseka utasitotta Kutjepov tábornok elrablására a francia...
Egy hét múlt el Kutjepov tábornok rejtélyes eltűnése óta és a...
Az ember munkaképessége lóerőben
Egy amerikai sanatorium vezetője oly gépezetet állított össze,...
A Dunagőzhajózási uj igazgatója A Dunagőzhajózási uj igazgatója
A Dunagőzhajózási Társasággal kapcsolatban az utóbbi időben...
Szinházaink a jövő idényben. Szinházaink a jövő idényben.
A nyári szünetet jól kihasználták a szinházigazgatók és számos jeles...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98