Dtum
Login with Facebookk
1945 | Április

A magyar kormány kiáltványa

Budapest, április 2.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai vasárnap délelőtt 10 órakor a Nemzeti Múzeum kertjében ünnepélyt rendeztek abból az alkalomból, hogy a Vörös Hadsereg az egész országot felszabadította a német megszállás alól.


Nemzetiszínű és piros zászlók alatt hatalmas tömegek érkeztek és már jóval a gyűlés megnyitása előtt zsúfolva volt a kert, sőt a tömeg egy része az utcára is kiszorult. A hallgatóság soraiban ott voltak többek között Gyöngyössy János külügyminiszter és Takács Ferenc iparügyi miniszter is. A gyűlés az Internacionále, majd a Himnusz eléneklésével kezdődött, azután a tömeg lelkesen éltette Sztálin marsallt és a Vörös Hadsereget. Csorba János polgármester megnyitó beszédében a köszönet és hála szavai hangoztatta Sztálin marsall és a Vörös Hadsereg felé.


Kovács Béla belügyi államtitkár, aki a kormánynak az ország teljes felszabadulása alkalmából kiadott kiáltványát. A kiáltvány hangozatja, hogy a magyar nép felszabadulása olyan kincse nemzetünknek, melytől soha megválni nem akarunk és nem fogunk. Szabadságunkat a szövetséges hatalmak, de közvetlenül és elsősorban a dicsőséges Vörös Hadsereg győzelmeinek köszönhetjük.


Sem a germán önkénynek, sem a reakció többé nem lesz áldozata a magyar nép. Szerény, de megérdemelt helyet akarnak biztosítani a magyarságnak a szabadságszerető népek sorában. A kiáltvány végül hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió nagy marsalljának napiparancsa lezárja a reménytelenség sötét korszakát és megnyitja annak a korszaknak kapuját, melyben teljessé lesz a magyar önállóság, függetlenség, szabadság és demokrácia.


Nagy Ferenc, a Kisgazdapárt szónoka felhívására a tömeg fogadalmat tett, hogy a magyar nép soha többé német igába nem hajtja a fejét.


Kállai Gyula a Magyar Kommunista Párt nevében hangsúlyozta, hogy a Vörös Hadsereg nemcsak az országot és a népet szabadította fel, de szétzúzta a magyar reakciót és hatalmas csapást mért a magyar nép árulóira.


Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt vezére arról beszélt, hogy hiába menekülnek azok, akik ránk hozták a németeket, a Vörös Hadsereg meg fogja őket találni.


Supka Géza, a Polgári Demokrata Párt szónoka azt hangoztatta, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőinek kövein, ahonnan a szónokok beszélnek, újra megszületik a magyar szabadság.


Riesz István dr. a Szociáldemokrata Párt nevében mutatott rá arra, hogy 1919 óta a magyar reakció megfosztotta a magyar népet ellenállóerejétől és odadobta a világtörténelem legundorítóbb brigantijának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Rendszerváltás, 1945 Csorba János Kovács Béla szobra a budapesti Kossuth téren Kállai Gyula Karikatúra Vas Zoltánról Ries István
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98