Dunántúli falu határmegyéjén döglött harckocsi torlaszolja el az utat és az arra menő szekeres kénytelen elkerülje a háborúnak ezt az itt ragadt tigrisét. Ámde a szekeres útjai éppen úgy kiszámíthatatlanok, mint a többi halandóé. Így esett meg, hogy az árok áthágásánál kidőlt agyából a bal hátsó kerék.

- Ejnye azt a zivataros mindenségét a világnak!- kezdte enyhe kifakadással a szekeres és leszállott megrokkant járművéről, példát mutatva a riporternek, hogy mi a következő teendő.
Két cigány meg két gebe…
„Aki jó példával jár elől, annak akadnak követői”- tartja a közmondás, hát a riporter is leszállott és mentem segítségére sietett a szekeresnek, aki előbb azon mérgelődött, hogy mért pont itt döglött be a nácik tigrise, majd azon tűnődött, hogy mért nincs a szekéren ötödik kerék. Félórai topogás és káromkodás után megállapította szekeresünk, hogy nincs más lehetőség, mint visszamenni az apostolok lován a faluba és onnan- gyalogszerrel kigurítani azt a bizonyos ötödik kereket, ami nélkül továbbmenni lehetetlen.

Ottmaradt a riporter a két gebével és egyéb elfoglaltság híján kezdte süttetni korgó gyomrát a tűző júliusi nappal. Egyszer csak két cigány jön a színhely felé holmiféle bádogvödörrel és madzagra fűzött ürgecsaláddal.

-No, aztán nem ádjá él ést a késélyt? – kérdezi az egyik és leteszi a vödröt az árok szélére. A másik a pecsenyének való ürgéket lóbálja a levegőben és várja a riporter válaszát.
- Aztán minek kéne cigánynak a ló? – kérdezzük.

Ürgepecsenye

- Felsántáni a földesúr birtokát, amit szétosztottak a szegény emberek között- válaszol a füstösképű.
- De hiszen nem szokta a cigány a szántást. Könnyebb annál az ürgefogás, meg a hegedű…
- Rosszul ismer minket a tekintetes úr – mondja a másik. És már „szép” kiejtéssel beszél.- Nem vagyunk mi dologtalan csavargók. Teknőcsinálók vagyunk, tisztességes munkából élünk mindannyian. Amott a kis fűzésnél van a tanyánk. Már ott lakunk öt hónap óta. Megígérték, ha maradunk, idővel lehet belőlünk földesúr is. Hát ezért akarunk lovat venni, hogy megmutassuk, tudunk mi szántani is, vetni is, csak legyen mit… Bibor, fut a zsákmány…- ordít rá közben a beszélő cigány a másikra, akitől valóban megszökött egy pár kihízott ürge.
Uccu utánaveti magát mindkét fáraóivadék, de bizony nem érik utol a menekülőt.
- No látja kérem, ilyen a cigány szerencséje- mondja lihegve az öregebbik némi méltatlankodással, aztán meghív bennünket a közeli cigánytanyára jófajta ürgepecsenyére. No meg a szerencséjét is megmondják kártya után a riporternek, ha nem sajnálja a fáradtságot a kisfüzesig….

Elindulunk hát és a rajkók fűzfaparipás bandériumának egetverő üdvözlése közepette érkezünk a kisfüzesi cigánytelepre, ahol javában ég a tűz és nyomában fojtó füst kavarog.

Teknőgyár a füzesben

- Adjon egy cigarettát… adjon egypár pengőt, kivetem a szerencséjét. Nekem adjon..nekem…nekem..csak egy csíkot, az Isten áldja meg az urat!- zúdul az érkezőre a szokásos cigánykérelem.
A vajda azonban nem hagyta a vendéget, szétüt a banyeválók között és megmutatja a teknőgyárat, amelynek szorgalmas munkásai éppen ürgeöntésen vagy varjúfészekrabláson vannak. De az is lehet, hogy egyéb elfoglaltságuk akadt, elvégre a teknőgyár pénzügyi és üzempolitikai ügyeit is intézni kell.
- Sok a dolog, kevés a haszon, de azért megélünk - mondja a vajda, majd a lóvásárra tereli a szót. De mi nem engedjük a szépen induló beszédtémát elcsavarni, Visszatér hát a vajda a megélhetésre, aminek nem is annyira a teknőgyár az alapja, hanem az ürgefogás, a kunyerálás és a „szerzés” az ősi cigányjog alapján.

Nincs jegyrendszer…

Itt nincs húshiány, nincs jegyrendszer kérem alássan. Amint tetszik látni, van a határban elég sok ürge és itt-ott mezei madárfészket is találunk- hadarja a vajda- Csak a só hiányzik. Azt nem tudunk szerezni, pedig az asszonyok mindennap azután mászkálnak. Tüzelőnk is van, gúnya nem nagyon kell, mert ha van, úgyis lehúzza azt a cigányrúl a nap. Ha nincs, nem szakad, nem kell öltözni, vetkőzni…
Igaz-e kérem alássan?
Termelési kérdésekre fordítjuk a beszélgetést. Mennyi idő alatt készül egy teknő és van- e kereslet az áru iránt.
- Hasított rönkből egy nap alatt farag ki egy nagyteknőt egy munkás. Mindenesetre könnyebb a teknőt eladni, mint azt kifaragni. De csinálunk széket és fakanalat is. Csak kevés a nekivaló faanyag. Itt felébe dolgoztunk, ami azt jelenti, hogy a gazda a kivágott és feldolgozott fából az ágnak, forgácsnak és faragványnak felét feldolgozva visszakapja…Csak az a kár, hogy nincs több felvágni való- sóhajtja a vénülő cigány.

Jósol a vajda unokája

- A jóslás nagy tudomány, mutassa a tenyerét, megmondom a szíve szándékát- teszi meg az ajánlatot némi kereset reményében a vajda unokája. A riporter kötélnek áll és a cigánylány nagy igyekezettel ragadja meg a feléje nyújtott tenyeret.
- Az úr nagy csalódás előtt áll, de ne szomorodjon el végképpen, mert ez a vonal…itt azt mutatja, hogy mégis eléri célját, és házasságra lép azzal, akit igazán szeret. Csak arra vigyázzon, hogy az ellenségei meg ne környékezzék. Ez a vonal meg azt mutatja, hogy az úrnak az utazáshoz nincs szerencséje. De a végén mégis szerencséje lesz, mert megoldja a kérdést és hasznot kovácsol abból, hogy az utazáshoz nincs szerencséje. Nyolcvan évig fog élni, hat gyereket fog fölnevelni és híres ember lesz…Ha nem mondanék igazat, folyjék ki a szemem…
- Hahó szerkesztő úr, itt vagyok a kerékkel, gyűjjön megemelni a szekeret, aztán megyünk tovább - kiabál a szekeres, és mi nagy hirtelen kirántjuk a jósnő kezéből tenyerünket és egy húszas visszahagyása ellenében elmenekülünk.
Csak a szekéren jut eszünkbe, hogy nem ízleltük meg az ürgehúst, aminek illata a szabad tűz füstjével együtt terjeng a levegőben.
Tényleg nincs szerencsénk ezzel az utazással.