Dtum
Login with Facebookk
1945 | Június

Berend főrabbi, a Gestapo besúgója, nyilas ujságot olvasva nézte végig hívei deportálását a szigetvári állomáson

Bűntársa, Festetich Domokos Turul fővezér Grác környékén bujkál...

Berend Béla dr. főrabbi, a már hetek óta letartóztatott Gestapo-besúgónak, Endre és Baky Sztójay-államtitkárok bizalmasának bűnügyében Szigetvárott, Berend lelkészi működésének színhelyén is lefolytatták már a nyomozást.


A zömök, vizeskékszemű, vastag szemüveget viselő Berendtől már a harmincas évek közepén meg akartak szabadulni a szigetvári zsidók, egyik feljelentés a másikat követte ellene, de a helyén maradt, sőt a helyzete rendkívül megerősödött gróf Festetich Domokos kormánypárti-fajvédő képviselő megválasztásával. Festetich, aki Grácban született és nevelkedett, a Szigetvár melletti ötezerholdas csertői hitbizományt örökölte és annak ellenére, hogy magyar állampolgársága máig is tisztázatlan, belevetette magát az Imrédy-féle náci-nyilas politikába. Festetich és Berend barátokká, sőt elvbarátokká lettek.


Berend prédikációiban 1939 eleje óta, hívei megdöbbentésére, valósággal nyilasprogramot hirdetett.

Egybehangzó tanúvallomások szerint a zsidótemplom szószékéről a zsidóknak az országából való kitelepítését és a zsidóvagyonok zár alá vételét követelte. Végre is a hitközség elérte, hogy a főrabbit kitiltották a szigetvári zsinagógából. Amint azonban a nyilashullám újból erőre kapott, a Turul-fővezér Festetichnek, Baky, Endre és az Imrédy-csoport segítségével, ismét megerősödött a pozíciója. Beigazolódott, hogy a zsidótörvényekről hetekkel azok megjelenése előtt pontos értesülései voltak. Ő volt az egyetlen tagja a zsidó hitközségnek, akinek az eljáró csendőrszázados utasítására nem kellett deportálni értékeit.

Egy júniusi éjszakán csendőrök szállták meg Szigetvárt, a zsidókat a zsinagógába terelték és másfél napig külön-külön csendőrök vallatták a férfiakat, nőket és gyerekeket ingóságaik hollétéről. A férfiakon, úgy mint a nőkön, a legbrutálisabb személyi motorozást hajtották végre.
Berend ezalatt a szigetvári utcákon sétált, bevásárlásokat végzett és kedélyesen beszélgetett azokkal, akikkel sétaútján találkozott.

A teljesen kifosztott szigetvári zsidóságot csendőrszuronyok között kísérték az állomásra, ahonnan túlzsúfolt marhavagonokban Barcsra szállították őket. Berend a szomorú menetet kikísérte az állomásra, majd a „Magyarország”-ot olvasva tért haza lakására, a szigetvári keresztény társadalom megbotránkozására. Többen az utcán felelősségre vonták lelketlen, paphoz és emberhez egyaránt méltatlan magatartása miatt. Erre azt válaszolta, hogy ő egy-két nap mulva amúgy is magas kormánymegbízatást fog kapni és elhagyja a városkát. Másnap Festetich Domokossal Budapestre utazott, ahol az akkor már működő Zsidó Tanács tagjává nevezték ki….

Berend rövidesen Népbíróság elé kerül. Festetich Domokos pedig Grác környékén bujkál, kézrekerítése nyilván csupán idő kérdése.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98