Dtum
Login with Facebookk
1945 | November

Az iparügyi miniszter rádióbeszéde a széncsatáról

Bán Antal iparügyi miniszter kedden a rádión keresztül felhívással fordult az ország bányamunkásaihoz a széntermelés fokozása érdekében.
Beszéde elején a miniszter megállapította, hogy a jelenlegi széntermelés a szükséglet kétharmadát sem fedezi, majd felsorolta azokat az okokat, amelyek ezt előidézik.

Külön foglalkozott a bányászok ellátásának kérdésével.

Közölte, hogy az elmúlt öt hónap folyamán minden dolgozó bányamunkás havi 20 kilogramm és minden családtag havi 10 kilogramm lisztet kapott. A most meginduló sertésvágások könnyíteni fognak a bányászok ellátásán. Dorogra a napokban érkezik burgonyavonat és ebből gyorssegélyképpen minden bányász és minden családtag 30-40 kilogramm burgonyát kap. Ugyancsak kapnak a bányászok cukrot, hüvelyest, zöldségféléket, gyümölcsöt és tojást. A nehéz ipari termelési viszonyok ellenére is már eddig 161.000 felsőruhát utaltak ki a bányászoknak, valamint 230.000 kötött ruha- és harisnyaárut. Ezek a juttatások folytatódnak. A 25.000 pár eddig elkészült bőrtalpú bakancs 60 százalékát a bányászok kapják, valamint decembertől minden nőtlen bányász havi 3 liter, minden családos bányamunkás havi 5 liter petróleumot.

A munkaerőgazdálkodással sikerült felemelni 40.000-re a bányamunkások számát.
A robbanóanyag és a bányaellátás terén is sikeres intézkedések történtek. A szén árának alacsony szinten való tartása érdekében az állam nagy hitelekkel segítette és segíti a bányaipart.

Mindezek alapján megállapította a miniszter,
hogy a kormány részéről minden erőfeszítés megtörtént és felhívta a bányászokat, hogy az életet jelentő szenet minél nagyobb mennyiségben termeljék ki, mert ha a széncsatát megnyerjük, akkor megnyertük gazdasági életünk nagy küzdelmének első felét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98