Dtum
Login with Facebookk
1945 | Október

A munkabéreket és nyugdíjakat százszázalékkal kell emelni

A legutóbbi munkabéremelést követően megalakított munkabérszínvonal-megállapító bizottság többnapos tanácskozás után a munkabéreknek százszázalékkal történő felemelését tartotta indokoltnak és errevonatkozóan rendelettervezetet dolgozott ki, amelyet Bán Antal iparügyi miniszter a minisztertanács elé terjesztett. A szerdai minisztertanács elfogadta ezt a rendelettervezetet, amelyet a hivatalos lap pénteki száma közöl és amelynek értelmében a kollektív szerződésekben megállapított munkabéreket, valamint a közszolgálati illetményeket és nyugdíjakat százszázalékkal kell felemelni.

A felemelt béreket elsőízben október 21. napja után következő bérfizetésnél kell kifizetni.
Akik egész október hónapra illetményüket előre megkapták, azoknak a rendelet szerint felemelt havi illetményeik egyhatodát kell pótlólag kifizetni. Egészen új és fontos rendelkezés, hogy ha a munkavállaló munkáltatójától semmiféle élelmezési kedvezményben nem részesül, a munkáltató az ilyen munkavállaló részére, a rendelet szerint megállapított munkabérnél 10 százalékkal többet köteles fizetni.

Külön intézkedik a rendelet
a legmagasabban díjazandó szakmunkások túlóra-béréről, amely minden néven nevezendő más pótlékkal – túlórapótlék, éjjeli munkapótlék, családi pótlék és a kiküldetési pótlék kivételével – nem lehet nagyobb, mint 220 pengő. Az üzemben alkalmazott többi testi munkások legmagasabb órakeresetét a legmagasabban díjazott szakmunkás megállapított órakeresetéhez kell arányosítani. A munkaadó az így megállapított órakeresetnél többet csak akkord- és prémiumrendszerben elért teljesítményekért fizethet. Az akkordbéreket, illetve a prémiumokat továbbra is úgy kell megállapítani, hogy a munkások alapbérükön felül átlagosan ennek 20-25 százalékát kereshessék meg.

A rendelet utolsó szakasza a büntető intézkedéseket tartalmazza.


A minisztérium egyébként elfogadta
tegnap az ifjusági sport szabályozásáról, a művészeti segélyek egyösszegben való kiutalásáról szóló rendeleteket. Árvízvédelmi célokra 169 millió pengő hitelt folyósított a minisztertanács, a MÁV-alkalmazottak egyenruha beszerzésére pedig 400 millió pengős hitelt engedélyeztek. Elfogadták a tűzifakészletek igénybevételéről szóló javaslatot is, amely szerint bármely fuvarozási vállalat öt tonna tételben szállított tűzifakészletét meghatározott hányadban igénybe lehet venni a közellátás céljaira. Az államvasúti alkalmazottak részére többezer pár bakancsot szereznek be és e célra a minisztertanács megfelelő hitelt engedélyezett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98