
VEZÉRCIKK
Az Egyesült Államok kormánya a szovjet-kormánynak a magyar gazdasági helyzettel kapcsolatban jegyzéket nyújtott át. Az amerikai kormány bevezetőjében kifejti, hogy 1945 decembere óta ismételten kezdeményező lépéseket tett arra, hogy a szövetségesek vegyék fontolóra azokat a módozatokat......


Szabóné Fricska Anna
2010|06|06
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Ha...
2009|08|20
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...

Tildy Zoltán köztársasági elnök a stabilizációval kapcsolatban az alábbi felhívást intézte a magyar gazdákhoz:
Magyar Gazdák!
A forint értékállóságának biztosításától függ az ország minden egyes lakosának boldogulása...

Ma lép életbe a forint és az új árszint, a közönség nagy várakozása mellett. Az első jelenségek nagyon kedvezőek. A csarnokokban árukínálat van és bőven lehet kapni gyümölcsöt, zöldségfélét és tojást. Kecskemétről...

Mialatt a párisi Luxembourg-palotában a magyar politikai fejlődés kereteit határolják meg, azalatt más európai fővárosokban a magyar gazdasági élet nemzetközi megsegítése ügyében folynak rendkívül jelentős eredményeket...

Pénteken délben nagy és érdekes eseménye volt a Nemzeti Banknak. A felszabadulás óta először tartott közgyűlést az ország első bankja, mégpedig nagyon fontos napirendi programmal. A közgyűlést a Szabadság-téri palota...

A csepeli nagypiac árufelhozatala örvendetes mértékben állandóan emelkedik. Vasárnap és ma reggel az ország mindenvidékéről 372 vagón élelmiszer futott be! Ebből 106 vagón burgonya, 76 vagón dinnye, 43 vagón gyümölcs,...

Gazdaság
Gazdaság


Csütörtök este tartotta elnökválasztó ülését a tőzsdetanács. Ezúttal...
Gazdaság


A felszabadulás országunk iparát, kereskedelmét teljesen...
Gazdaság


Nemcsak az acéltermelés, hanem az ország gazdasági helyzete...
Gazdaság


A napilapok jelentették, hogy a pénteki minisztertanácson Nagy Ferenc...
Gazdaság


Felkerestük Bárányos Károly közellátásügyi minisztert, hogy...
Gazdaság


Reggel 8 órakor Bárányos Károly közellátásügyi miniszter szobájában...
Gazdaság


A Gazdasági Főtanács vasárnapi rendkívüli ülésén Nagy Ferenc...
Gazdaság


A Gazdasági Főtanács legutóbbi ülésén a szanálással kapcsolatos...