Dtum
Login with Facebookk
1
VEZÉRCIKK
A béke galambja hozzánk többször nem kedvező olajágat hozott
A külügyminiszterek tanácsa által elfogadott, július 18-áról keltezett magyar békeszerződés tervezete nyolc részből és harminchét cikkelyből áll. A mellékletek száma hat. A békeszerződés-tervezet bevezetőül leszegezi, hogy Magyarország szövetkezett a hitleri Németországgal és résztvett...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Tánczos G. Károly
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka

Született egykoron...
Bűnösök vagyunk mi…

…akár a többi nép. Ez igaz,...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar...
Révai József, a Szabad Nép akkori főszerkesztője
A Kommunista Párt hivatalos lapjában, a Szabad Népben közzétette állásfoglalását a magyar békével kapcsolatban. A deklaráció hangoztatja, hogy a fegyverszüneti szerződés szerint Románia megkapja Erdélyt, egészen,...
Nagy Ferenc szomorúan nyilatkozta, el vagyunk intézve
Nagy Ferenc miniszterelnök csütörtökön a sajtó képviselői előtt nyilatkozott a béketárgyalásokkal kapcsolatos kérdésekről. - Mi kezdettől fogva azt hangoztattuk általánosságban – kezdte nyilatkozatát a miniszterelnök...
Szakasits mint orvos
Szakasits Árpád csütörtökön este rádiószózat keretében ismertette a Szociáldemokrata Párt kiáltványát, amelyet a világ szocialistáihoz, a szakszervezetek internacionáléjához és a világ szervezeti munkásságához intézett....
Vörös csillag
A magyar köztársaság kormánya az alábbi felhívást intézte a felekezetek papjaihoz: A szovjet hadsereg főparancsnokságának megbízásából az Ellenőrző Bizottság elnöksége levelet intézett a magyar kormányhoz, amelyben...
Ries István
Mintha a koalició felmondására irányuló első kísérlet lett volna, úgy hangzott Ries István igazságügyminiszter szerdai nemzetgyűlési beszédének befejező része. A szociáldemokrata párt elégedetlenségéről beszélt...
Náci kémek a dijoni bíróság előtt
Fasiszta tömegtüntetés volt Békéscsabán, a városháza előtt, szlovák nemzetiségi gyűlés álarcában. A „Hej, Slováci” fasiszta induló hangjai mellett az állítólag „hazakívánkozó”, odavalósi szlovákok tüntettek a magyar...
Cikk-ajánló
Trianon – Apponyi beszédéből
„Nem titkoljuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a...
Garami Ernő tanácskozásai Párisban és Brüsszelben Garami Ernő tanácskozásai Párisban és Brüsszelben
A bécsi „Neue Fr. Presse” hírt adott arról, hogy Garami...
Nyilvánosságra hozzák a püspöki kar náciellenes tevékenységét Nyilvánosságra hozzák a püspöki kar náciellenes tevékenységét
A Magyar Kurir jelenti A Vatikán államból szerzett értesülés szerint...
Rákosi Mátyás beszéde az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről Rákosi Mátyás beszéde az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről
Rákosi Mátyás államminiszter, a Kommunista Párt főtitkára a MÁVAG...
Megoldódott a belpolitikai válság Megoldódott a belpolitikai válság
A belpolitikai válság tegnap érte el tetőpontját. A pártok vezetőinek...
A debreceni szociáldemokraták népgyülése A debreceni szociáldemokraták népgyülése
Vasárnap a debreceni szociáldemokrata párt Györki Imre beszámolójával...
Rövidek Rövidek
Ma öt esztendeje, hogy a háborút Németországnak megüzenték, miután a...
Balogh államtitkár beszéde Balogh államtitkár beszéde
Balogh István miniszterelnökségi államtitkár csütörtökön délután a...
Rendkívüli tanácskozást tartott a püspöki kar Rendkívüli tanácskozást tartott a püspöki kar
A Magyar Kurír jelenti: Mindszenty József Magyarország bíboros...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98