Dtum
Login with Facebookk
1946 | Február

A tízmilliódolláros kölcsön

A napilapok jelentették, hogy a pénteki minisztertanácson Nagy Ferenc miniszterelnök rendkívül nagyjelentőségű bejelentést tett.
A miniszterelnök közölte a minisztertanáccsal, hogy Oltványi Imre, a Nemzeti Bank elnöke Washingtonból táviratot kapott, amely szerint Magyarország tízmillió dollár kölcsönt kap az amerikai hadsereg visszamaradt felszerelésének megvásárlására. A kölcsönt harminc év alatt kell visszafizetni. A miniszterelnök e bejelentéshez hozzáfűzte: abban, hogy ezt a kölcsönt megkaptuk, nagy része van Arthur Schoenfeld vezetése alatt álló budapesti amerikai missziónak.


„Sürgős”


A gazdasági szempontból rendkívüli jelentőségű bejelentés mindenütt nagy meglepetést és még nagyobb örömet váltott ki.
A beavatottakon kívül kevesen tudtak arról, hogy amerikai kölcsön felvétele ügyében már régebben tárgyalások folytak. Ennek volt a látható eredménye azután pénteken reggel 9 órakor a három táviratlap. A „Sürgős”-jelzésű távirat a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, Oltványi Imréhez érkezett. Ebben a táviratban jelentette be Szegedi-Maszák Aladár washingtoni követünk, hogy a kölcsönügyletet megkötötték.

Tulajdonképpen tízmilliódolláros keretmegállapodásról van szó,
amely árukölcsönjellegű és amelyet rendkívül kedvező feltételek mellett, 30 év alatt évi 2.33 százalék kamat mellett kell Magyarországnak visszafizetnie.


Milyen cikkeket kaphatunk?

A táviratról Oltványi Imre, a Nemzeti Bank elnöke, azonnal jelentést tett
a köztársaság elnökének, Tildy Zoltánnak, Nagy Ferenc miniszterelnöknek, a külügyminiszternek és a pénzügyminiszternek. Rövid megbeszélés után azután nyilvánosságra hozták az amerikai kölcsönről szóló hivatalos bejelentést, amely méltatja Arthur Schoenfeld vezetése alatt álló budapesti amerikai követség érdemeit. Arthur Schoenfeld és a követség gazdasági szakértője, Ackerath, már hetek óta javaslatot tettek a kölcsön folyósítása érdekében hivatalos helyeken és az ő előterjesztésük eredménye lett, hogy a kölcsönt ily kedvezőfeltételek mellett és ilyen gyorsan perfektuálták.

Kivette részét a munkából Magyarország washingtoni követsége,
élén Szegedi-Maszák Aladárral és dr. Csornoky Viktorral, valamint Szász Sándor gazdasági előadóval, aki Oltványi Imre elnök küldött ki a Nemzeti Bank tisztviselőkarából Washingtoba.

A tízmilliódolláros árukölcsön részleteit Párisban fogják letárgyalni.

A jövő hét elején a magyar kormány különbizottságot fog létesíteni, amely kiutazik Párisba, ahol az amerikai hadsereg főparancsnoksága székel és helyszínen fogják letárgyalni a kölcsön részleteit. Párisban mindenekelőtt arról fognak tárgyalni, hogy milyen cikkeket kaphatunk az amerikai hadsereg leszerelési anyagából.

Úgy értesülünk, hogy elsősorban teherautókról, személyautókról van szó,
azután a katonai ruhatárakból kaphatunk különféle textíliákat, elsősorban ruhaanyagot, továbbá konzerveket, kávét, vegyiszereket és sok olyan anyagot, amelyeket az Egyesült Államok európai hadserege immár nélkülözhet. A bizottság tárgyalása után a leszerelési anyag Magyarországra történő szállítása azonnal megkezdődhetik.

Igen rövid időn belül tehát nagymennyiségű olyan árucikk kerül a magyar gazdasági élet vérkeringésébe, amely eddig nagymértékben hiányzott.
A teherautók és személyautók behozatala különösen örvendetes, mert e réven gyorsan és nagymértékben várható a közlekedési viszonyok javulása, továbbá az élelmiszer és a nyersanyagfelhozatal emelkedése. Ennek kedvező kihatása viszont az ipari termelés javulásában is remélhető.

Nem kétséges, hogy az árupiacokra máris nagy kihatással lesz a kormány nagyjelentőségű bejelentése a tízmilliódolláros áruhitel-kölcsönről.

A kölcsön nagyságára jellemző, hogy hivatalos árfolyamon számítva, az a mai bankjegyforgalomnak körülbelül háromszorosát jelenti. A tízmilliódolláros amerikai árukölcsön komoly jele annak, hogy az Egyesült Államok bennünket nemcsak jóindulatukkal tüntetnek ki, hanem hatalmas pénzügyi erejükkel is segítségünkre jönnek. A Szovjetúnió többszöri hatékony segítsége és a szeretetadományok pillanatnyi jótékony kihatása után most az Egyesült Államok segítsége a legnagyobb mértékben hozzájárul az ország gazdasági talpraállásához és megerősödéséhez.

Talán nem egészen érdektelen, ha ez alkalommal megemlítjük, hogy az 1919. évi összeomlás után is áruhitelkölcsönnel kezdtük meg Magyarország gazdasági talpraállítását.
Ford-kocsikat, teherautókat és traktorokat kaptunk Franchet D’Esperey francia tábornagy balkáni hadseregének felszerelési anyagából. Éveken keresztül kis Ford-autók szaladgáltak Budapesten és az országban a feltámadás és a gazdasági újjáépülés jelképe gyanánt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98