Dtum
Login with Facebookk
1946 | Február

Az egész világ érdeklődik a magyar árúcikkek iránt

Nigériából, Peruból és Délafrikából is érkezik érdeklődőlevél

Minduntalan olvassuk és halljuk,
hogy milyen kompenzációs és egyéb külkereskedelmi tárgyalásokat folytat Magyarország a külfölddel, de senki sincs tisztában azzal, hogyan is áll pillanatnyilag a magyar külkereskedelem helyzete. Hogy erről pontos tájékozódást nyerjünk, felkerestük dr. Szabó Lászlót, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara külkereskedelmi osztályának vezetőjét.


Már van export


Feltesszük az első kérdést: folyik-e már a külkereskedelmi forgalom?

– Bár még óriási technikai nehézségei vannak a külkereskedelemnek és pedig elsősorban a szállítás terén, örömhírrel számolhatok be arról, hogy ma már folyik rendszeres kivitel és behozatal. A kapcsolatokat legelőször Romániával és Csehszlovákiával sikerült felvennünk. Ezután jött a Szovjetúnió, Ausztria és Lengyelország, de az utolsó időben már megindult Svájccal és Svédországgal is a forgalom.

– Mely országokkal van már kereskedelmi szerződésünk?

– Békebeli értelemben vett kereskedelmi szerződésünk csak a Szovjetúnióval van, de rövidlejáratú átmeneti megállapodásokat kötöttünk Romániával, Csehszlovákiával és Lengyelországgal, sőt az utóbbival már meg is újítottuk. Ausztriával is van megállapodásunk. Előkészületben vannak tárgyalások Svájccal, Svédországgal, Franciaországgal és Dániával is.

– Hogyan folyik a szállítás?

– A szomszédos államokkal kis mértékben vasúti forgalom, túlnyomórészben teherautóforgalom bonyolítja le az árucserét. Lengyelországból hetenként érkezik egész vonattal szén és koksz, amivel szemben bauxitot viszünk oda ki. Svájcba és Svédországba teherautókaravánok mennek. Ez természetesen csak a legális forgalom, ezenkívül, sajnos, nagyarányú csempészés is folyik, különösen a határvidéken, de ez ellen a kamara minden lehető eszközzel küzd a magyar kereskedelem jóhírneve érdekében.


Új-Funlandból táblaüveget keresnek


– Van-e külföldről érdeklődés magyar árucikkek iránt?

– A kamara külkereskedelmi osztálya naponta tömegesen kapja külföldi cégek üzleti érdeklődéseit. A világ minden részéről érdeklődnek magyar árucikkek iránt és ugyanakkor árucikkekre vevőt keresnek Magyarországon. A kamara az érdeklődőknek megadja a kérdezett szakma exportőreinek névjegyzékét és az érdeklődéseket a lehetőség szerint közzé is teszi. Az érdeklődő külföldi levelek a kamara külkereskedelmi osztályán bárki által megtekinthetők. Számos külföldi vállalat egyébként magyar képviselőt is keres.

– Honnan érkezett az első üzleti érdeklődés?

– Meglepő módon nem a szomszédos államok egyikéből, hanem már a mult év tavaszán érkezett legelső ilyen levelet Teheránban adták fel. A második érdeklődés ágytoll iránt volt Londonból. Elsősorban a szomszédos államokból érkeznek levelek, de kaptunk már Nigériából, Peruból, Délafrikából is.

– Reálisak ezek az üzleti érdeklődések?

– A számos érdeklődés között természetesen irreálisak is vannak. Így például egy újfunlandi cég többek között táblaüveget is kíván Magyarországról exportálni. Ezzel szemben meg lehet állapítani, hogy Angliában és az Egyesült Államokban tisztában vannak a magyar gazdasági helyzettel és exportlehetőségekkel, mert olyan cikkeket keresnek, amelyeket valóban kivihetünk és olyanokat kínálnak, amelyekre a legégetőbb szükségünk van. Itt van például egy amerikai ajánlat, ez ágytollat, malátát, paprikát, bort, hüvelyeseket, kamillát, háziipari cikkeket, fiolákat és ampullákat, gyógynövényeket és festményeket keres Magyarországon. Mindezekből van bizonyos felesleg, reméljük, hogy rövidesen még Amerikába is fogunk ezekből kivinni tudni.

– Mi volt eddig a legérdekesebb üzleti érdeklődés?

– Éppen ma érkezett egy levél Nigériából. Az ottani kereskedő szárított cápahúst és parafasisakot keres Magyarországon, de hajlandó ezenkívül nagyobb tétel oroszláncsapdát is átvenni.

Valószínűleg ab Hegyeshalom gondolja a szállítást!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98