Dtum
Login with Facebookk
1946 | Január

Peyer Károly előadása az időszerű kérdésekről

Budapest, január 18.
Peyer Károly „Időszerű kérdések” címmel, nagy érdeklődés mellett tartotta meg előadását. Előadása elején a deportációk emberfölötti szenvedéseiről beszélt és elmondotta, hogy szabadságunkat nem mi magunk vívtuk ki, hanem azt a felszabadító, hős orosz hadseregnek köszönhetjük.


A legfőbb kérdés, amelyben a nemzetgyűlésnek döntenie kell, az államforma kérdés. A magyar nép és a Függetlenségi Frontban egyesült pártok a köztársasági államforma mellett tettek hitet. Mindazonáltal az államforma csak puszta keret, amelyet demokratikus tartalommal nekünk kell kitöltenünk.


A nemzet életében a földbirtokreform jelenti a legjelentősebb változást és évszázadok mulasztásait pótolja az ideiglense törvényhozás, mikor azt tető alá hozta. Rámutatott az antidemokratikus kormányok alatti földbirtokmegoszlás egészségtelen voltára, a statisztikai adatok és példák egész sorozatával mutatott rá állításainak helyességére.


A május elején megkezdődő béketárgyalásokon nekünk is kész és elfogadható javaslatokkal kell előállnunk. A békekötés és a határok kérdésében Peyer Károly vállalja a munkáspártok közös felfogását, hogy minden revizionizmust és irredentizmust el kell utasítanunk, de az nem jelenti azt, hogy alapvető életjogokról is lemondjunk. A birtokunkban maradó terület életlehetőségeit biztosítanunk kell, de a nem jelenti azt, hogy mardosó bűntudattal éljuk le életünket.

 

A fasiszta kalandorsághoz semmi közünk és a náci-gaztettek következményeit nem vállalhatjuk, mert ez az ország nem akar az idők végtelenségéig a népek koldulása maradni. Az alapvető emberi jogok deklarálásától, az életlehetőségeknek a békeszerződésben is kodifikált biztosításától várjuk azt a lelkekben is őszintén végbemenő átalakulást, ami a szebb magyar jövőnek a biztosítéka lehet.


A mindvégig nagy tetszést kiváltó előadást a közönség feszült figyelemmel hallgatta és ezért a társaskör nevében Parragi György mondott köszönetet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98