Dtum
Login with Facebookk
1946 | Január

Kilián és Hidvéghy első összecsapása gyorskorcsolyázóink vasárnapi versenyén

A BKE-ben megindult a sportélet, az elmúlt vasárnap műkorcsolyázó bemutató után most már a gyorskorcsolyázók is a nyilvánosság elé lépnek. Reggel fél 9 órakor kezdődik az első verseny a 3000 m nyílt, majd az 1000 m kezdő futamai következnek. Azután pedig a délelőtt a 3000 m hendikep-versennyel folytatódik.

Az edzések már két hete folynak. Minden reggel már fél 7 körül 40-50 versenyző rója a köröket szorgalmasan. Kijár mindennap Kilián, Hidvéghy László és Márton, Bereknyei, Patrik, a két Szederkényi fivér, Kádár, a kerékpárosok közül pedig Brechel és Gulyka.

Mint vendég látogatja az edzéseket egy leningrádi orvos gyorskorcsolyázó bajnok is, akinek minden vágya, hogy az idei versenyeken indulhasson.

A gyorskorcsolyázó szövetségbe eddig a VI. ker. és a VII ker. MaDISz, Műegyetem, Barátság, KASE és a BKE versenyzői jelentkeztek.

Az edzések vasárnap óta már 200-as pályán folynak és valószínűleg úgy a versenyeket, mint a magyar bajnokságot is ezen a pályán fogják ez idén lebonyolítani. A műjég patkó alakú részét technikai és időbeli akadályok miatt csak jövőre fogják rendbe hozni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98