Dtum
Login with Facebookk
1946 | Január

Nem adta kilencen alul első edzőmérkőzésén a Kispest

Kispest – Magyar Textil 9:1 (4:0)

A Kispest – Magyar Textil-mérkőzés előtt (az utóbbi pályáján) bemelegítenek a játékosok azután így állnak fel:
Kispest: Szabó – Olajkár I, Szalay – Somadovica, Villányi, Herédi – Cserjés, Nemes, Olajkár II., Puskás, Mészáros II.
M. Textil: Duna – Zöld, Kondik – Négyesi, Bürgermeister, Varga – Reibl, Szloboda, Bednarik, Agócs, Csányi.

Egy sereg kispesti vezető társaságában – Szokody, Szűcs, Monostori – figyeljük a játékot. Hallgassuk csak milyen megjegyzéseket fűznek egyik-másik játékos játékához s az egyes akciókhoz.

Szabó kétszer is remek érzékkel fut ki a Textil-csatárok elé, (Szücs: Úgy hiszem, ebben a fiúban remek kapusra bukkantunk…)

Közben megindul a „gólgyártás”. Puskás labdáját Nemes a kapus feje felett bevágja (1:0), aztán a Négyesi ellen megítélt 11-est Puskás értékesítette (2:0), majd Olajkár II. lő két gólt egymásután (4:0).

A II. félidőben Mindszenti, Patyi és Mészáros I. áll be a csapatba. Agócs remek labdát ad Mindszentinek aki szépít (4:1) (Szücs: Ennyi támadás után megérdemelten…)

A játék képe nem változik, a Textil is támadgat, de Villányin nehéz keresztülmenni. A túlsó oldalon Olajkár II bombagólt lő (5:1).

Cserjés két gólja után (7:1) a Textil-védelem már szemmel láthatólag nehezen áll a lábán.
Mészáros I. lesből lő szép gólt (8:1).

Puskás tűnik fel néhány „okos” labdájával. (Monostori: Hiába, ma „Öcsi” a legjobb magyar összekötő, Szuszát is beleértve…) Mészáros I. éles labdájába Zöldi beleteszi a lábát: öngól (9:1).

Még néhány Kispest-támadás és vége. Az edzőmérkőzés után kispesti vezetők főleg Villányi remek mozgásának örültek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98