Dtum
Login with Facebookk
1946 | Június

Ruszkay kivégzésénél egy eltévedt golyó megsebesített hat embert

Nagy tömeg gyűlt össze ma reggel a Markó-utcai fogház udvarán, hogy tanúja legyen Ruszkay Ranczenberger Jenő és Hubay Kálmán kivégzésének. A közönség izgatottan várakozik és élénk tüntetésbe kezd, amikor az udvarra kivezetik a halálsápadt Ruszkayt és Hubay Kálmánt. Az ítélet szerint Ruszkayn golyó által hajtják végre az ítéletet, míg Hubay Kálmán bitófára kerül.


Néma csendben áll az ítélet ismertetése után a kivégző oszlop elé Ruszkay Ranczenberger. Szemét bekötik, vele szemben feláll a kivégzőosztag, a puskák felemelkednek, a lövések egyszerre dördülnek el…


A következő pillanatban Ruszkay a földre omlott, de a kordont alkotó rendőrsorfalból is kizuhant négy rendőr. Két polgári személy is térdre esett. Általános riadalom, amelyet a rendőrök percek alatt lecsillapítanak, kitűnt, hogy a sortűz eldördülése pillanatában az egyik lövedék a téglafalban gellert kapott és megsebesített négy rendőrt és két polgári személyt.
Ezután Hubayt vezették a bitó alá és a hóhér néhány perc múlva jelentette:
- Az ítéletet végrehajtottam.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98