Dtum
Login with Facebookk
1939 | Szeptember

Öngyilkos lett Londonban Domány Ferenc Ismert magyar műépítész

Megrendítő tragédia híre érkezett vasárnap Londonból Budapestre. Domány Ferenc építészmérnök londoni lakásán luminállal megmérgezte magát és meghalt.


Dományt munkássága révén Budapesten is jól ismerték, a Szent István parkváros legszebb épületei- Pozsonyi -út 38/42.- az ő nevéhez fűződnek. Évekkel ezelőtt Berlinben dolgozott és jelentős vagyonnal tért vissza a magyar fővárosba, majd az év elején Londonba költözött. Részt vett az ottani postapalota tervpályázatán és kitűnően sikerül munkájával díjat nyert, amelynek alapján azután megkapta a munkavállalási engedélyt.


Családja és baráti köre úgy tudta, hogy jól megy a sora, egymásután kapja a különböző megbízásokat, éppen ezért váratlanul ért mindenkit öngyilkosságának híre.


Családja körében azt hangoztatják, hogy bizonyára véletlen baleset történhetett, Domány Ferenc a kelleténél több altatót vett be, nem lett öngyilkos, mert jó anyagi körülmények között élt és jelentős ingatlanvagyona van Budapesten. A tehetséges, fiatal építész tragikus halálhíre részvétet keltett Budapesten.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98