Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1912 | Május

VIII. Frigyes dán király halála

A dánok királya, VIII. Frigyes (Keresztély) a napokban Hamburgban váratlanul meghalt. A király Nizzából érkezett Hamburgba, a hol az út fáradalmait akarta kipihenni.

 

Sétakocsikázásra indult teljesen egyedül, a mikor kocsizás közben hirtelen rosszullét fogta el és mire a megijedt kocsis a kocsival a szállodáig vágtathatott, utközben meg is halt. Frigyes király mindössze csak hat évig uralkodott. Öreg ember volt már, a mikor trónra jutott. 1843-ban született, tehát hatvankilencz éves volt. Az oxfordi egyetemen jogot hallgatott és megszerezte a jogtudori oklevelet. Ritka nagy müveltségű uralkodó volt, a ki rokonságban állott Európa számos uralkodócsaládjával. Fivére I. György, Görögország királya.

 

Az elhalt királynak két gyermeke maradt. Keresztély, a trónörökös, illetőleg uj király, a ki 42 éves és Károly, a kit a norvégek VII. Haakon név alatt királynak választottak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az elhunyt dán király X. Keresztély feleségével
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Harminc millió aranykoronánkba kerül évente a textilkartell Harminc millió aranykoronánkba kerül évente a textilkartell
A magyar textilipar a háboru előtt az ország gazdasági életében...
A fővárosi játékterek A fővárosi játékterek
Erődi Béla, a budapesti középiskolák királyi főigazgatója vette...
Cambridge – Oxford evezősverseny Cambridge – Oxford evezősverseny
Putney és Mortlake között a Themsén dőlt el április hó 7-én e...
Térey Sándor - Fáradt harcos este Térey Sándor - Fáradt harcos este
Lásd: Testvér kell nekem most, kicsi hug szürke, vagy kék szeme...
A Horthy-akció és a háziipar A Horthy-akció és a háziipar
Napról-napra olvassuk az örvendetes híreket, hogy az Államfő...
A hegedű rezgéseiről, a rezonancia A hegedű rezgéseiről, a rezonancia
Ugyanazon a hegedűn fémmel körülvett húron nem lehetett a hangot...
Székely és Szabados győzött Dániában Székely és Szabados győzött Dániában
A Koppenhágai Úszó Egyesület kétnapos úszóversenyének első napján a...
Rövidek Rövidek
Szombaton a főiskolai diákság ismét nagy zsidóellenes gyűléseket és...
Isten rabjai. Isten rabjai.
Az egyik ember a pénznek rabja, a másik a pompáé, a harmadik a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98