Dtum
Login with Facebookk
1917 | December

Kodály Zoltán - A Waldbauer-Kerpely négyes első hangversenye

November 18.

 

Waldbauerékat is elsöpörte a háború, s ezzel nemcsak világsikernek indult pályájuk szakadt meg; több annál, fontosabb négy ember magánügyénél. Letűnésükkel abbamaradt, ami valahogyan, lassan, mégis elkezdődött: a magyar közönség hozzánevelése a muzsika legnemesebb fajtájához.

Aggodalmas volna szerfölött, ha nem volna ennek is háborús magyarázata, hogy ekkora zenefogyasztó város, éveken át ennyire meglehetett vonósnégyes nélkül. Így is bizonyos, hogy a magasabb rendű muzsika szeretete nálunk nem valami mélyen gyökerezik. De Waldbauerék föllépte megmutatta: van közönsége a kvartett-zenének, van kiért újrakezdeni a munkát.

Aki még nem felejtett el örülni, örülhetett, hogy újra összekerültek. Eltűnhettek volna csakúgy, mint annyi más ritka növény. Magyarország virágos kertjéből; annyi kedves arc egykori vasárnap délutánjaik közönségéből. (Most eljöttek azok is: ott ültek, bár nem mindenkinek láthatóan.)

Akár a "Sors bona", akár a legeslegfőbb Parancsnok védte őket a tűzesőn keresztül: bizonyos, hogy küldetésük van, s most már embereken múlik, hogy annak is élhessenek.

Amit ma produkáltak, régi színvonalukat mechanikai tökéletességben elérte, belső kialakultságban jóval meghaladta. Pedig ez a produkció a katonai szolgálat engedte néhány szabad napnak, az ország két végéről való ünnepnapi összeutazgatásoknak eredménye.

A legmagasabb tökéletesség útja nyitva van előttük; nem kell egyéb, mint hogy hétköznapjaikat is munkájuknak szentelhessék.

*


Műsorukon a klasszikusok mellett mindig szóhoz jutott a mai kor. Ezúttal Mozarton kívül: Reger (Esz-dúr négyes) Debussy (csellószonáta). Az immár elköltözött Reger igazi germán művének elragadóan lelkes előadása közben, sok részlet szépségén meg-megcsodálkozva, Stendhal szavaira kellett gondolnunk: "Le caractčre de la beauté en Italie, c'est le petit nombre des détails et, par conséquent, la grandeur des contours."

Debussy szonátája mintha újabb, konstruktívabb irányú fejlődésének akarna irányjelzője lenni. A címlapon, régies rajzú betűkkel, régies nyelven megígért 6 szonáta talán meglepetést hoz majd azoknak, akik oly hamar szeretnek temetni.

 

Formátlanságtól egyébként eddig is megőrizte őt valami ősi latin örökség, még legakartabban forma nélküli darabjaiban is. Ebben a művében, a kevésbé súlyos mondanivaló mellett is, sok jó tulajdonságot találunk: tökéletes ízlést, a gondolat és forma teljes egyensúlyát, dagálytalan, precíz rövidséget, egyszerűséget és jóhangzást.

A szonáta zongoraszólamát Bartók Béla játszotta. Idestova tíz év óta a legtöbb érdekes, új zongorásmuzsika bemutatója az ő nevéhez fűződik.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Zeneakadémiánk fénykora
Szabó Ágnes

Erkel Ferenc ösztönzésére és vezetésével nemzetközi összehasonlításban is korán, 1853-ban jött létre az első állandó magyar szimfonikus zenekar, a Filharmóniai Társaság együttese. E gyorsan fejlődő zenei intézmények adnak magyarázatot arra, hogy például Dohnányi és Bartók, pozsonyi tanulmányaik után, elődeiktől eltérően miért nem a bécsi, a berlini, a párizsi vagy a brüsszeli zeneakadémia bevált útját választották, s miért kerültek a budapesti Zeneakadémia vonzáskörébe.

 

Dohnányi és Bartók választása az akkor még fiatal akadémia hírnevét dicséri, miközben épp általuk alapozta meg az intézmény történetének legfényesebb korszakát. A zongoraosztály kezdettől az intézmény erőssége volt, főként a Zeneakadémia két alapítója, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc miatt.

 

Nemcsak Liszt, a 19. század vitathatatlanul legnagyobb zongoristája vezetett mesteriskolát, hanem a még idős korára is (utoljára nyolcvanévesen, 1890-ben) kiváló pianistaként pódiumra lépő Erkel is zongoraoktatást (és nem zeneszerzést) vállalt. Dohnányi Ernő 1894-ben, Bartók Béla 1899-ben nyert felvételt. Ekkor már sem Liszt, sem Erkel nem élt; a zongoraosztályt Liszt egyik kiváló magyar növendéke, Thomán István  vette át.

 

Dohnányi őérte, a fiatalabb pályatárs, Bartók pedig Dohnányi példájára és tanácsára jelentkezett a budapesti Zeneakadémiára, amely néhány év leforgása alatt a fiatalok körében hamar vonzóvá vált. 1892–1907 között Dohnányin, Bartókon, Kodályon, Weineren kívül itt folytatta tanulmányait a később hírnevessé váló operettszerző-triász:

 

Kálmán Imre, Huszka Jenő és Jacobi Viktor, valamint Antalffy Zsiross Dezső, kora legjelentősebb magyar orgonistája, Reiner Frigyes, a világhírű karmester, Lichtenberg Emil, a magyar egyházi kóruskultúra úttörője, a fiatalon elhunyt Kovács Sándor, a zenepedagógia és zenepszichológia elméletének megalapozója, a hegedűs Waldbauer Imre és a csellista Kerpely Jenő, az új magyar zene szolgálatába szegődött vonósnégyes két pillére. Az ő tevékenységük jelentette a 20. század első évtizedeinek magyar zenetörténetét.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98