Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

Politikai harc a zsidó hitközségben

A budapesti zsidó hitközségben néhány nap óta nagy belső harc dul. Ez a harc a körül a kérdés körül forog, hogy támogassák-e a kormányt és hogy nemsokára bekövetkező választásokon a budapesti zsidóság melyik pártot erősítse szavazatával.


Szó van ezen kivül a magyar zsidóság egységes pártjának megalakításáról, amelynek az lenne a hivatása, hogy a magyarországi zsidóság politikai állásfoglalását és politikai irányát megszabja. Ebben a készülő alakulatban természetesen az ellenzéki politikusok játszanák a vezérszerepet.


A budapesti zsidóság körében élénk visszhangja támadt annak, hogy Székely Ferenc, a budapesti zsidó hitközség elnöke, belépett a Magyar Polgári Pártba, amely a kormányt támogatja, amely tulajdonképpen liberális alakulat s azzal a céllal jött létre, hogy itt csoportosuljanak azok a politikusok, akik a kisgazda- és földmíves pártban nem tudnak elhelyezkedni. Ennek a pártalakulásnak a jövő politikai kialakulásában nagy és fontos szerepet tulajdonítanak, mert egyes kiszivárgó hirek szerint ez lenne a nemzetgyülés összeülése után az az uj párt, amely az uj kormánypártnak mintegy a gerincét alkotná.


A zsidóságnak egy jelentékeny része helyteleníti azt, hogy Székely Ferenc, a hitközség elnöke a Polgári Párthoz csatlakozott, mert szerintük ezáltal az egész zsidóság támogatja a kormányt, holott a zsidóságnak egy része nem tudja komolyan venni Bethlen István kormányának békítő akcióját. Azok, akik Székely Ferenc eljárásával nem értenek egyet, elhatározták, hogy ezt most a hitközségi választások alkalmából tudtára adják neki.


A legközebb megejtendő választásokon választják meg ugyanis ujólag a pesti hitközség egész elöljáróságát és ez alkalommal választás alá kerül maga Székely Ferenc is. Ugy állítják be a kérdést, hogy amennyiben a zsidó hitközség ujra megválasztaná Székely Ferencet, ezzel az eljárásával azonosítaná magát az ő politikai irányával és ez demonstrálása lenne annak, hogy a kormány politikáját is, ámbár a zsidók egy tekintélyes részének az a felfogása, hogy az a javulás, amely a velük való igazságtalanságok tekintetében történt, ezt voltaképpen az ellenzék küldötte ki.


Mozgalom indult meg Székely Ferenc ellen abban az irányban, hogy az elnökséget ujból ne válasszák meg. Hiradásunk szerint Székely Ferenc párja mellett kialakult a zsidó hitközségben egy másik párt, amelynek Ehrlich G. Gusztáv a vezetője, aki a 300 szavazat közül, amely az elnökséget választja, körülbelül 100 szavazattal rendelkezik. Élénken kommentálják általában azt a tényt, hogy Heinrich Ferenc mellett a magyar polgári párban Székely Ferenc következik, mint a magyar zsidóság reprezentánsa.


Sándor Pál kijelentette, hogy amennyiben a hitközségi választásokon Székely Ferencet választják meg ujból elnöknek, ez szerinte azt jelenti, hogy a zsidóság azonosítja magát a kormány politikájával és ez esetben ő magára nézve levonja a konzekvenciát, nem vállal többé mandátumot, ami azt jelenti, hogy mint képviselő a zsidóság ügye mellett harcolni többé nem fog. Hir szerint hasonló állásponton van Vázsonyi Vilmos is.


A zsidóság körében nagy érdeklődéssel várják, hogy a választásokat megelőző jelölő-értekezleten Székely Ferenc vagy Sándor Pál és Vázsonyi Vilmos pártja kerül-e többségbe.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Székely Ferenc Vázsonyi Vilmos A zsidóság jelképe
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98