Dtum
Login with Facebookk
1929 | Október

Sigray Antal lesujtó véleménye a magyar kormányról

Gróf Sigray Antal, aki a nyáron Rothermere lorddal találkozott Londonban, most pedig két hetet Párisban töltött, Bécsen keresztül vasárnap reggel érkezett vissza Budapestre, de már este elutazott vasmegyei otthonába, Iváncra. Elutazása előtt Uri-utcai palotájában fogadta munkatársunkat és az itt következő nyilatkozatban jelölte meg az ország politikai és gazdasági kriziséből kivezető utat:
- Olvastam Bethlen miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatát, amelynek szavaival sok tekintetben egyetértek, meg kell azonban állapítani, hogy neki módjában lett volna szavak helyett cselekedeteket is fölmutatni.


- A cselekedetek azonban, különösen gazdasági téren, teljesen elmaradtak. Minden rendelkezés, amelyet a teljhatalmu Bethlen-kormány gazdasági téren tett, mindig elkésve érkezett és csak a már beköszöntött bajok után sántikál. Évek óta hangoztatom a parlamentben, hogy a gazdasági helyzetnek már-már kétségbeejtő lerombolását nem lehet kizáróan az európai konstelláció rovására írni.


- A magyar krizisnek mai akut voltáért nagyrészt a kormány felelős.


- Lehetetlen, hogy míg a Bethlen-kormány a konszolidáció, a szanálás és Magyarország külügyi helyzetének alakulása körül minden eredményt önmagának tulajdonít, ugyanakkor teljesen mentesítse magát a nyolcesztendős uralma alatt bekövetkezett gazdasági romlás sulyos felelőssége alól. Kezdetben csak az ellenzék sürgetésére, ma már a közvélemény hatalmas nyomása alatt, folyton igérgeti a reformokat, ezeknek eredménye azonban egyáltalán nem jelentkezik.

- Azok a statisztikai adatok, amelyek az utóbbi időben a kiviteli mérleg valamelyes javulását mutatják, egyáltalán nem tükrözik vissza az ország gazdasági helyzetét, mert a tény az, hogy Magyarországon nem lehet senkit sem találni, aki legnagyobb erőfeszítése ellenére is azt mondhatná el magáról, hogy munkája gyümölcsét megkapja és élvezi. Érdekes, hogy a kormány, amely külföldön – akár helyes, akár helytelen megitélés alapján, de kétségtelenül – reakciós hirben áll, most lassan rászánja magát, hogy a demokratikus haladás érdekében, ha nem is cselekedjék, de legalább nyilatkozzék, amit az utóbbi időben több tekintélyes kormánypárti politikus is megtett.

 

- Az ellenzék oldaláról sokszor figyelmeztettük a kormányt, hogy egyes demokratikus reformok már nem odázhatók el és örömmel látjuk, hogy a kormány ma már a mi álláspontunk felé közeledik. Viszont azonban, ha már nemcsak szavakról, hanem cselekedetekről is lesz szó, sokkal őszintébb, bizalomgerjesztőbb és talán ízlésesebb is lenne, ha ezeket a demokratikus reformokat már nem a Bethlen-kormány terjesztené a törvényhozás elé.


- A demokratikus átalakulás keresztülvitelére ugyanis nem vállalkozhatik olyan kormány, amelyet még az ellenzéki politikusok – mint jómagam – is hasztalanul igyekeznek megvédeni attól a reakciós hirnevétől, amelyet intézkedéseivel és müködéseivel önmaga szerzett magának.

 

- A másik vád, amelyet minduntalan szemünkre vetnek, a takarékosság hiánya. A szanálás idején megállapított költségvetést már nemcsak tulléptük, hanem kétszeresére emeltük. Szerintem és mások szerint is, a kormány egyik legnagyobb büne a kiadásoknak ez a szaporitása, mert hiszen a költségvetési tételeknek nagyrésze tulzott és nem indokolt kiadásokra fordíttatott, nem is szólva azokról a tételekről, amelyeket egyenesen botrányos luxuskiadásoknak kell minősíteni. A költségvetésnek mai tulméretezése ma már nemcsak kizárja azt a lehetőséget, hogy a meg nem engedhető luxustételektől eltekintve nagyobb tételek legyenek törölhetők sulyosabb megrázkódtatások nélkül. Ma már a közvélemény is teljesen átérzi ezen megállapítások igazságát és ezért a sulyos politikai és gazdasági helyzet javulásának lehetőségét mindenki csakis a kormányváltozástól reméli.


- Sajnos, hogy a helyzet máris annyira romlott, hogy még egy esetleges és az ország érdekében nagyon is kivánatos kormányváltozás esetén is nagy nehézségekkel kell majd megküzdeni.


Gróf Sigray azzal bucsuzik, hogy azzal bucsuzik, hogy az október közepén meginduló parlamenti kampányban tevékeny részt kiván venni.


- Remélem – mondja - , hogy rövid időn belül egységes és energikus ellenzéki akcióban müködhetem együtt mindazokkal, akik érzik, hogy az ország immár a tönk szélére jutott és ezért összefogva törekednek majd arra, hogy egy esetleges kormányváltozáson keresztül mentsék, ami még menthető.


(L. D.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98