Dtum
Login with Facebookk
1910 | November

Divatos frizura és fejdísz

A téli divat főbb vonalaiban exotikus jelleget hord magán, amit a hölgyek fejdíszére, frizurájára vezethetjük vissza. Kissé szokatlannak és merésznek tünik némelyik fel, de figyelemmel nézve azt találjuk, hogy a női szépségnek méltó keretet ad, a fejforma, az arcz előnyeit kiemeli.

 

A kalapok és frizurák, valamint a most divatba lépő fejdíszek eredeti modelljei művészkezek stilszerü tervei szerint készülnek s ezek azután világszerte ezer és ezer változatban találtak utánzásra. Természetesen nem minden utánzat lesz művészi, szép, hisz az előállításhoz egyéni ízlés és szakértelem kell. Így a divathölgyek megjelenése némelykor csak üres szenzácziót kelt, máskor pedig elismerésre talál a szemlélőben. A korral azonban az ízlés is egyre fejlettebb lesz, a divat tényezői mind több eszközzel járulnak a női szépség büvköréhez.


Ez alkalommal a divatvilághoz tartozó két képet mutatunk be. Mindkettő Párisból származó, művészi alkotás. Egyik képünk mesterien fésült szőke fej. A fejforma görögösre emlékeztető, a fürtök azonban, ezek a költők által annyiszor megénekelt hullámos fürtöcskék, a késői ampirkorból származnak. Ehhez a hódító frizurához szőkéknek van joguk, kiknek a tervező müvész rafinált ízléssel szánta.

 

A barna szépségekről sem feledkeznek meg a mint ezt a másik kép bizonyítja. A kissé erősebb vonásu arcz kreolszerű jelleget kap az antik fejdísz által, ami aranyzsinorokból font bordürből áll és dus aranyrojttal végződik. Az aranyfonalat a homlokra szorítja a sötét hajat, érdekes és előnyös keretet adva az arcznak, a fej hátsó részén görögös kontyot képez a hosszu haj. A füleket teljesen elrejti a rojtdísz. Az ily jelmezre emlékeztető fejdísz ma már elfogadott divatujdonság, báli és estélyi öltözékek kiegészítő része a franczia metropolisban. És tagadhatatlan, hogy ez a divat, a mily merész, oly érdekes is, ezért valószinüleg sokáig fentartja uralmát.

 

Az ízléssel kiválasztott fejdísz egyéni jelleget kölcsönöz az egész öltözetnek, a frizura pedig éppen a leghatásosabb keretet képezi. Erre az ujításra, esztétikai szempontból szükség is volt. Eddig azt láttuk, ha egy frizurát a divat kijelölt, azt kötelességszerüen mindenki elfogadta; így régebben a magas, hegyes kontyot, mint a közelmultban a szertelenségig fokozódott, széles oldalhajat.

 

Természetesen épp oly előnyös volt a hegyes konty a kerek, telt arczu hölgyeknek, mint a mily hátrányos a hosszas arczélüeknek és viszont a széles oldalhullámok bájos keretet adtak ez utóbbinak, de elrutitották az amugy is telt, széles arczot. A divat vezényszavára szoros varkocsba fonták a hamvas és aranyszőke hajat, mely laza göndörségben hódító és máskor könnyedén tüzték fel, fru-fruba sütötték a sötét hajat, melynek szépsége fényében rejlik és csakis egyszerüen, simán fésülve érvényesül.

 

A mai divat szabad teret nyit az izlésnek és az ügyességnek, nem sablonos frizurát ír elő, de az arcz vonásaihoz, a haj szinéhez alkalmazkodik. Minden hölgy előnyös keretet választhat arczának. A fejdísz pótolja a hajat, ha az sem eléggé dus és emeli az öltözet színhatását, a báltermek amugy is festői képébe változatosságot nyujt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Alkalmi frizura, rövid választékkal Antik stílusú fejdísz aranyfonatokból
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98