Dtum
Login with Facebookk
1918 | Április

Magyarország – Ausztria XVI. háborus mérkőzése

Magyarország győzött 2:0 (1:0) arányban.

Hungária uti pálya. – 25,000 néző, Bíró: Rossi (Stuttgart)
Békében esztendőnként csak két mérkőzést játszott a magyar csapat az osztrák válogatottal s a tavaszi match színhelye Bécs, az őszié Budapest volt.

Az osztrák sportnak igen nagy hasznára volt ez a beosztás, mert a bécsiek szívesebben keresik fel a Prátert egy szép májusi napon, mint a borongós őszi időben, a mi közönségünknél pedig egyre megy, hogy meleg van-e, vagy hideg, süt-e a nap, vagy fuj-e a szél, ha válogatott mérkőzésről van szó, viszi a sportszeretete és a sport iránt való lelkesedése.

Az osztrák szövetség anyagi érdekeit tartotta tehát szemmel az MLSz. a mikor a válogatott mérkőzések beosztását ilyen módon állapította meg. A háboru megváltoztatta a helyzetet. A két szövetség okos előrelátásból megállapodott, hogy az érdeklődés ébrentartása érdekében a háboru idején szezononként két találkozója lesz a válogatott csapatnak.

Így is történt és a mérkőzések sorrendje ugy alakult, hogy az elsőbbség a tavasszal mindig Bécsnek jutott. Az idén azonban az MLSz. kívánságára fordítottak a dolgon. A megnyitó reprezentatív Budapestnek jutott s a válogatottak idei első debütjének ma lehetett szemtanuja a főváros hatalmas sportközönsége.

Magyarország: Varga (Kispest) – Horváth (Törekvés), Siegl (Törekvés) – Kertész II. (MTK), Ging (Törekvés), Deutsch (BAK) – Tauszig (MTK), Konrad II. (MTK), Schaffer (MTK), Schlosser (MTK), Szabó (MTK)

Ausztria: Halpern (WSC) – Dittrich (Rapid), Poppovits (WAF) – Beck (Rudolfsh), Brandstetier (Rapid), Rouper (Rapid) – Strnadl (WSC), Bauer (Rapid), Rigler (Florids), Swatosch (Rapid), Krzal (Rapid)

A magyar csapat kezd gyenge szél ellen, s mindjárt támad ugy hogy Halpern már a 2-ik percben Szabó éles lövését kénytelen védeni. Az első negyedórában a magyarok vannak frontban. A 11-ik percben Schlosszer, Schaffer passzát nehéz helyzetben kapu fölé lövi. A 13-ik percben Schaffer egyéni támadását Rupert az utolsó pillanatban nagy szerencsével elhárítja.

A következő percben az osztrákok nyomulnak fel. Krzal labdája a kapufáról pattan vissza Swatosch lába elé, a kinek közvetlen közelről irányított labdáját. Varga bravurosan menti. A 17-ik percben Branstertter hosszu szabadrugását Varga védi.

 

A következő percben Strnadl támadása a kapu mellé kerül. A 20-ik percben Szabó támadása kornert eredményez. A következő percben Schaffer kiszökik, de az akció befejező lövését Halpern védi.

A 25-ik percben ujabb magyar korner. A 26-ik percben érik el a magyarok az első gólukat; Schaffer passzát Schlosser rendkívül nehéz helyzetből, egész fordulatot téve maga körül, szépen ívelt lövéssel góllá értékesíti. Az osztrákok a gólra heves támadással felelnek, a minek korner az eredménye. Krzal szépen irányított kornerét Swatosch a kapu fölé fejeli.

Néhány percig a magyar kapu előtt folyik a játék, miközben Vargának ismételten nyilik alkalma tudását bemutatni. A 35-ik percben Schlosszer éles labdája Poppovich testén akad meg. A következő percben Ging kornert vét. A félidő utolsó percében ismét osztrák támadás, de Krzal magas beadásából Varga védi míg Bauer lapos labdája a kapu mellé jut.

Erős magyar támadás vezeti be a második félidőt. Schlosszer huszonöt méteres lövését Halpern csak nehezen védi. Konrád magas labdája a 4. percben kapu fölé jut. A magyarok állandó ostrom alatt tartják az osztrák kaput.

 

A 7. percben Schlosszer jó helyzetből élesen a kapura lő, de lövését Poppovich kézzel menti. A megítélt tizenegyest Schaffer védhetetlen góllá értékesíti. (2:0)

A magyar gólra az osztrákok ismét erős támadással felelnek. Brandstetter hosszu labdáját Varga kiejti, nyomában nagy tumultus támad a kapu előtt, de Siegl az utolsó pillanatban – szerencsével bár – de sikerrel ment.

Ezután közel husz percen keresztül a magyarok vannak frontban, az osztrák védelem egyes tagjai nem bírják tüdővel, mindamellett fölényünket mindamellett fölényünket nem tudjuk gólokban is kifejezni, mert csatársorunk a fedezetsortól teljesen magára hagyva nem bír megbirkózni a jól tömörödő osztrák védelemmel.

Csatáraink alig lőnek kapura, mert nem kínálkozik tiszta helyzet. Ezzel szemben az osztrákok minden lerohanása védelmünk rossz helyezkedése miatt góllal fenyeget. A 20. percben Swatosch éles magas labdája kapufát ér a visszapattanó labdát Bauer tiszta helyzetből mellé vágja. A 24. percben Tauszig támadása kornert hoz.

A 26. percben Horvát sulyos hibájából Swatoch kerül fő helyzetbe: éles lapos lövését Varga rávetéssel szépen védi, a labda azonban oldalt kiperdül a mezőnybe Bauer lábai elé, aki ismét mellé lő. Az utolsó negyedóra ismét az osztráké, bár a magyar csapatnak is ismételten volt alkalma gól elérésére.

A 38. percben Tauszig of-side helyzetből egyedül lefutja az egész osztrák védelmet, de erős magas beadását Schlosser kapásból a kapu fölé lövi. Az utolsó percekben a bíró az osztrák csatárok, főleg Bauer off-side állását ismételten elnézi, amiből nehéz helyzet kerekedik a kapu előtt.

 

A 44. percben nyílik utolsó alkalmuk az osztrákoknak eredmény elérésére, de Varga előbb bravurral majd szerencsével elhárítja a veszedelmet. Erős osztrák támadás közepette hangzik fel a játék végét jelentő sípjel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Schaffer Alfréd Csüdör Ferenc Ging Ferenc
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98