Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1902 | Július

A légkondicionálás szabadalmaztatása

1902. július 17-én elfogadták John Gorrie szabadalmi beadványát, melyet a klimatizálás alapelvének levédetésére nyújtott be. A készülék modelljének műszaki terveit Willis Haviland Carrier készítette.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
A klimatizálás kezdetei
Kántor Judit

A történet valójában egy floridai kisvárosban kezdődött, ahol egy John Gorrie nevű fiatal orvos praktizált.

 

Az 1841-ben éppen tetőpontján lévő sárgaláz-járvány kellős közepén kapott állást Apalachicolában (Florida). Mikor azt látta, hogy a járvány a hidegebb hónapok beköszöntével gyorsan enyhült, arra a következtetésre jutott, hogy a kór legyőzésének kulcsa valószínűleg a hőmérséklet.

 

Úgy gondolta, hogy ha a kórház falain belül mesterségesen előidézi és fenntartja a kívánatos feltételeket, a betegség magától elmúlik. 1844-ben publikálta feltevéseit a "Commercial Advertiser" c. lapban. Cikkének címe: A maláriás betegségek megelőzéséről.


Az általa ideálisnak tartott hőmérséklet eléréséhez egy sajátos szerkezetet konstruált, egy jégtáblás hűtésű szellőztetési rendszert. A város vezetése kezdetben támogatta, ám egyre nehézkesebbé vált a kellő mennyiségű jég beszerzése. Ekkor döntött úgy, hogy megpróbálja a szükséges jégmennyiséget mesterséges úton előállítani.


A szerkezet működésének egyik alapelve ma is változatlan: a gázok hirtelen kiterjedésükkor hőt vonnak el a környezettől. A gyors kiterjedés eléréséhez érdemes először összenyomni, majd hagyni hirtelen normál állapotra kitágulni a gázt. Gorrie természetesen a legkönnyebben hozzáférhető gázzal dolgozott: a levegőt nyomta össze egy hengerben, amely persze gyors összenyomás esetén alaposan felmelegszik.

 

Gorrie egy szelepen keresztül a felmelegedett levegőt hideg víz befecskendezésével lehűtötte. A kiáramló levegő így olyan mértékben lehűlt, hogy képes volt egy hideg vízzel teli tartály körül elrendezett spirálcsőben áramolva jégtömbbé fagyasztani a vizet.


 

Szerkezetének másik változata a tengervíz/édesvíz különböző fagyáspontjának kihasználásán alapult. A levegő - kitágulva egy sós, tengervízzel töltött tartályban - a tengervizet (-5)-(-6) °Cfok körüli hőmérsékletre lehűti. A tartályba ezután normál édesvizet vagy esővizet tartalmazó kis fémdobozokat merített, amelyben a víz megfagyva jégkockákat eredményezett.

 

A megoldást olyan módon alakította ki, hogy egy elsődleges erőforrásra kapcsolva, értve ezen egy akkor már hagyományosnak mondható gőzgépet, a szerkezetet folyamatos üzemben lehetett tartani, azaz jeget gyártott.


A műszaki megoldás terveit Willis Haviland Carrier, amerikai fiatalember készítette. A világ ma őt tekinti a légkondicionálás feltalálójának.


Az elkészült modell ugyan nem volt tökéletes, de a gyakori rendellenességek és tömítetlenség miatti leállások ellenére nagy mennyiségben állította elő a jeget.


A Gorrie-t foglalkoztató problémák természetesen tovább éltek. A jéggyártó gépezet mechanikai működési elvein alapuló, egy hatékony hűtőgép megalkotásához szükséges módosításokat tartalmazó megoldást az USA-ban 1860-ban szabadalmaztatta a francia Ferdinand P. E. Carre (ammóniaabszorpciós rendszer).


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Új otthont kapnak a vitorlázórepülők a Hármashatárhegyen Új otthont kapnak a vitorlázórepülők a Hármashatárhegyen
A napfényes kora tavaszi vasárnap délelőtt feketéllettek a...
Az államvasutak beruházásai Az államvasutak beruházásai
Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter márczius 12-én...
Morton részt vesz a MAC versenyén Morton részt vesz a MAC versenyén
Morton, a világ ezidőszerinti legjobb sprintere, Duffy többszörös...
Sorozás és a korcsma
A hivatalos lap egyik közelebbi számára rendeletet közöl a honvédelmi...
Mozgósítás, hadüzenet Mozgósítás, hadüzenet
1914. július 31-én és augusztus 1-én majdnem minden ország...
Az őskor mészbetétes diszitésű agyagművessége Az őskor mészbetétes diszitésű agyagművessége
Irta Wosinsky Mór, kiadta a Magyar Tud. Akadémia. A jeles szerző...
Kedvezők a bankok félévi mérlegei
Szokás szerint, idén is Szent István napján jelent meg a hivatalos...
A köztársaságiak győzelme a spanyol községi választásokon A köztársaságiak győzelme a spanyol községi választásokon
Vasárnap tartották meg egész Spanyolországban a községi...
Szerbia provokál! Szerbia provokál!
A délszláv nacionalista Omladina, melynek az összeesküvés...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98