Dtum
Login with Facebookk
1922 | Március

Az ózon ipari használata

Az ózon, mint igen erélyes oxidáló szer, már régóta használatos az ivóvíznek, valamint a betegszobák levegőjének csirátlanítására. Az orvosi tudomány is sikerrel alkalmazza a tüdőgyuladás és különféle fogbántalmak kezelésére, a belek fertőtlenítésére, sőt a háború folyamán kitünő eredményeket adott a sebeknek ózon-árammal való sterilizációja is. Szorosabb értelemben vett technikai alkalmazása azonban csak igen rövid multra tekint vissza.

Elsőrendű szolgálatot tesz az ózon újabban az olajok és zsirok ízének és szagának megjavításában, a mi a szappan nyersanyagainak előkészítésénél nagyjelentőségű mozzanat. Használják az ózont a viasznak és némely textilárúnak fehérítésére is.

Különösen jelentős szerephez jutott az ózon a festék- és lakk-iparban. Ismeretes, hogy az itt használatos olajok (len, mák stb.) megszáradása nem párolgás, hanem lassú oxidáció és polimerizálódás következménye és siettető bizonyos katalizátorok (pl. ózon, mangán, kobalt, czink stb.) által.

Tudjuk, pl., hogy a lenolaj ólomoxiddal főzve gyorsan száradó firnájszszá alakul át. E katalizátorok helyett használják ma az ózont, melynek az a fölbecsülhetetlen előnye, hogy a megszilárdulást a festék egész rétegében egyszerre indítja meg, míg a régi szárítók (siccativumok) először a felületeket keményítették meg s az alsóbb szintek – éppen a szívós bőrnemű burok védelme következtében – igen sokáig lágyak maradtak.

Így esett meg a Scientific American Monthly közlése szerint az, hogy mótorgyújtószerkezeteknél használt olaj, melylyel az elektromágnesek tekercselését impregnálni szokták, bár kívül már teljesen száraznak látszott, a hézagok mélyén rendszerint oly sokáig folyós maradt, hogy a már üzembe helyezett gépekben a czentrifugális erő folytán a szilárd kérgen áttörve szerteszóródott. Mióta az olajon előzőleg ózonosított levegőt hajtanak át, ez a kellemetlenség teljesen kiküszöbölődött.

Kitünő szolgálatot tesz az ózon a linoleumgyártásban is. A felforralt és huzamosabb ideig 65-90 C° hőmérsékleten tartott lenolaj ugyanis 6-8 óra alatt megmerevedik, ha rajta ózonos levegőt hajtanak át. A folyamat lassúbb, s 10 órát is igénybe vesz, ha az anyagot 40 C° alá hűtjük, de ekkor világosabb színű, tisztább termék keletkezik.


Ózon segítségével sikerült a német chemiai iparnak a petróleum-, lignit- és kőszén-kátrány telítetlen szénhidrogénjeiből zsírsavakat előállítani. Így pl. Wiesbadenben háromtonnányi nyers lignitkátrányból átlag 120 kilogramm zsiradékot gyártanak.


A szintétikus illatszerek gyártásánál újabban szintén alkalmazzák az ózont, valamint arra is felhasználják, hogy sörerjesztő pinczék levegőjét idegen csiráktól mentesítsék és a hűtőházak raktárait a rothadó baktériumok ellen megvédjék.


Dr. Toborffy Zoltán.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A magyar – olasz atlétikai viadal A magyar – olasz atlétikai viadal
A magyar atlétika első nagy sikerét könyvelhette el vasárnap. Nem az...
Hirtelen maghalt a rabkórházban egy leleplezett zsaroló álrevizor Hirtelen maghalt a rabkórházban egy leleplezett zsaroló álrevizor
Néhány nappal ezelőtt Glanz Tivadarnét, akinek a Gömbös Gyula 13....
Szerb Antal Kristóf versei
Jó fiu vagy. Alagútakat már nem fúrsz a homokba. Néha tornyokat...
A hírneves Bettelheim-cég üzletét bezáratta a főnök öccse, a másik főnököt pedig följelentette az anyósa A hírneves Bettelheim-cég üzletét bezáratta a főnök öccse, a másik...
Néhány nappal ezelőtt a Wekerle Sándor ucca 22. szám alatti öreg ház...
A honvágy hazahajtotta a betörőkirályt, akit alaptőke- gyűjtés közben fogtak el A honvágy hazahajtotta a betörőkirályt, akit alaptőke- gyűjtés közben...
Vasárnapra virradó éjszaka az őrszemes rendőr gyanus motoszkálást...
Háború és technika Háború és technika
Az emberi tevékenységnek bármely ágazatát teszszük vizsgálatióunk...
A Slavia Budapesten A Slavia Budapesten
A Slavia mérkőzései szoktak a legutóbbi időben a legnagyobb vonzó...
A tőrvívás Európa-bajnoka az olasz Guaragna A tőrvívás Európa-bajnoka az olasz Guaragna
Mialatt a hölgyek a döntőmérkőzéshez készülődnek, a középső planson...
Két főherczeg Két főherczeg
A trónörökös öcscse, Ottó főherczeg, ki hosszabb idő óta...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98