Dtum
Login with Facebookk
1926 | Július

Fogfájás

Vannak esetek, különösön nőknél szokták ezek előfordulni és leginkább télen, amikor az ember az egész fogsorát fájlalja, pedig mind a fájós fog tökéletesen ép és egészséges. Ez a baj főképpen azokat szokta gyötörni, akiknél az ajkak nem takarják be egészen a fogakat és így a fogakat éri a hideg levegő.

Ha már most ezek az emberek forró teát isznak vagy igen meleg levest esznek, a hirtelen hőmérsékletváltozás következtében, mely a fogakat így éri, a fogak belsejében, azoknak puha részében, az úgynevezett fog pulpában fog olyan elváltozások történnek, melyek azt a nagy fájdalmat okozzák.

A fogbélben ugyanis apró erecskék vannak, ezek a hirtelen változás következtében, a nagy meleg folytán, mely őket éri, erősen ki tágulnak, úgyhogy sokkal több vér gyűlik össze a fog puha belső részében, minek következtében az egész fogbél is megduzzad.

Ámde a fogbelel kitágulásában akadályozza a fog csontos, kemény része, mely a fogbelel körülveszi, minek folytán a szintén ottlévő apró, érzékeny ideg nyomást szenved el és a fájdalmat okozza. A fog puha belsejének ilyen módon keletkezett vérbősége okozza tehát a fogaknak nagy érzékenységét, amely azután a hidegre éppúgy, mint a melegre fájdalmassággal reagál.

A fogaknak ez az érzékenysége legtöbbször 2-3 hétig is eltart ritka esetekben hónapokon át is gyötri az embert, de meg lehet rövidíteni egyheti tartamra hidegviz-kúrával. Ez abban áll, hogy akinek ilyen érzékeny foga van, mindennap hideg vizzel kell öblögetnie a száját. Az első napokban ez meglehetősen kellemetlen dolog, de csakhamar megszokja az ember és körülbelül egy heti ilyen hidegvizes öblögető kúra után az érzékenység tökéletesen meg szokott szűnni.

A valódi fogfájásnál a fájdalom különböző módon szokott nyilvánulni és a fájdalomnak ebből a különféle nyilvánulásából következtetni lehet arra, hogy a fognak melyik része beteg.Ha akkor érez az ember fájdalmat, amikor hozzáér a fogához, amikor pedig hideg vizet vagy forró levest vesz a szájába, fájdalmat egyáltalában nem érez, abból azt lehet következtetni, hogy nem a fog belseje, hanem a csonthártya van gyulladásban, mely azt a csontot fedi, amelybe a fog be van ágyazva: az úgynevezett fogmeder-nyujtvány csonthártyája.

Mikor pedig az ember csak akkor érez nagy fájdalmat, valahányszor hideg vagy meleg éri a fogat, nyomásra, érintésre pedig érzéketlen a fog, akkor biztosra lehet venni, hogy a fog belső része: a fogbél van gyulladásban. Ezt azért jó tudni, mert aszerint, amint a csonthártya vagy a fogbél gyulladt, más és más a fájdalom csillapítási módja.

Ha a fogbél van gyulladt állapotban, ha lyukas a fog, a fájdalmat úgy lehet enyhíteni és rövidesen egészen megszűntetni, hogy karbol-oldatba mártott vattát tesz az ember a fog üregébe. Vesz az ember karbolsavat hozzáönt ugyanannyi vizet, azután ebbe az oldatba belemárt egy kis vatta gomolyagot. Ezt a karbolos vattát beszorítja a fog üregébe és fölibe tesz még egy darabka száraz vattát. Ettől csakhamar eláll a fogfájás. Ha néhány óra mulva újból jelentkeznék egy új darab karbolos vattát kell fog lyukába belegyömöszölni.

Egy másik módja a fogfájás csillapításnak ez: Egy darabka vattát bemárt az ember egy oldatba, mely áll egynegyed gramm kristályos karbolsavból ugyanannyi kokainból és mentholból. Ezeket az anyagokat öt gramm cerinben kell feloldani. A glicerinoldatba mártott vattát bele kell tömni a fog üregébe. Hogy a levegő ne férhessen lyukas fog belsejéhez, ajánlatos még a vatta fölé kevés benzolgyantát tenni, ez légmentesen elzárja a fog üregét.

Elállítják a fogfájást a következő összetételű fogcseppek is: Szegfűszeg-olaj és Kajegout-olaj, mindegyikből egy gramm, kloroform 2 gramm. Ha ebbe az oldalba vattát mártanak és jól betömik vele a fogüregét, a leghevesebb fájdalom is eláll rövidesen.

Minthogy sokszor előfordul, hogy egyik embernél ez, másiknál egy másik csillapítószer használ, a többiek pedig felmondják a szolgálatot, itt hozunk még egy pár kipróbált és hatásosnak bizonyult szer a fogfájás ellen, hogy válogatni lehessen bennük. Sáfrányos ópiumtinktura, kénéter, borsosmentaolaj, mindegyikből két-két gramm. Vattára csöppentve keveset a fájós fog üregébe kell dugni.

Ugyanígy kell használni az itt következő háromfajta fogcsöppet is:
Kámfor két gramm, kloroform három gramm.
Kámfor egy gramm, kloroform két gramm
Kámfor, klorálhidrát, mindegyikből öt-öt gramm.

Ha a fogmeder-nyúltány csonthártyája van gyulladt állapotban, akkor a gyulladással járó fájdalmat el lehet állítani a következő módon: Jódtinkturából húsz grammot össze kell keverni ugyanannyi glicerinnel. Ezt a keveréket minden két órában rá kell kenni a foghús fájós részére, azután tíz perc mulva ki kell a száját hideg vízzel jól öbliteni.

Ezek a szerek persze nem gyógyítják meg a beteg fogat, hanem csak a fájdalmat csillapítják addig, amíg fogorvoshoz mehetünk, hogy az a fogat tartósan rendbe hozza.

e.s.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98