Dtum
Login with Facebookk
1900 | Augusztus

Nagy sztrájkok a fővárosban

A főváros két legnagyobb gyára az államvasuti gépgyár és a Ganz-féle gépgyár, mindenikben több ezer munkás dolgozik. Mindkettőben már régebben sztrájk-mozgalmak kezdődtek a munkaidő beosztása, a teljesített munka dijazása javítására. A Ganz-gyárban a sztrájk néhány nap alatt véget ért, de az állami gépgyárban teljes kifejlődéshez jutott.

 

Az alkudozások nem vezettek eredményhez. Körülbelül 3000 munkás hagyta abba a dolgát, s csak 800 munkás folytatta. De ha minden munka-osztály nem dolgozik, akkor a 800 munkás is fennakad. Jun. 20-ika óta tehát szünetel a gyárban a munka, a sztrájkolókat pedig az igazgatóság elbocsátottnak jelentette ki.


A budapesti villamos vasút alkalmazottjai is sztrájkkal akarják elérni követeléseiket, melyek leginkább az előléptetési idő megszabására, pihenő időre, egy-egy szabadnapra, s a lakbér emelésére vonatkoznak. A kocsivezetők és kalauzok közül jun. 24-ikén, vasárnap 1230 nem állt munkába. Az igazgatóság a kocsiellenőröket, a gépmunkásokat és lakatosokat állitotta helyökbe. A közlekedés nem szünt meg, csak kevesebb kocsi járt. Három elgázolás és egy összeütközés azonban történt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Munkástüntetés Munkácsy: Sztrájk
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98