Dtum
Login with Facebookk
1900 | December

Az angolok helyzete még mindig nehéz Délafrikában

Krüger transzváli elnöknek megkezdett európai körútja a német császár eulutasító magatartása következtében abbamaradt.
Ez a diplomácziai kisérlet meghiusultnak, a választott bíróság terve végleg megbukottnak tekinthető. Míg a boerok ügye ilyenformán Európában teljesen reménytelennek látszik, Délafrikából újabb boer győzelmek híre jött. Nagy vigasztalás volt ez a szegény öreg Krügernek és kísérőinek. A mint már régen gyanították , hogy az angolok helyzete Dél-Afrikában még most is komoly, az ezekkel az újabb vereségekkel igazolást nyert.

 

Nagy kiábrándulás ez az angol népre, mely már a háború végét igen közellevőnek tartotta.

Most már kitűnik, hogy a londoni önkéntesek hazaszállítása és óriási tüntetések kíséretében való bevonúlása Londonba, csak a következményekre s az egybegyülő parlamentre való hatást czélozza. Íme még csak néhány hét telt el azóta s már újabb csapatokat kell szállítani Dél-Afrikában s a főparancsnokságot vivő Kitchener sürgősen kéri, hogy küldjék vissza a felgyógyult sebesülteket.


Az angol kormány a közvélemény lecsillapodása végett már a 16 millió font sterlinges póthitel tárgyalása alkalmával szükségesnek tartotta fejtegetni, hogy a guerillaháborúk mily hosszadalmasak és borzasztóak szoktak lenni.

Boodrick államtitkár elmondta, hogy e század elején 400,000 kitünő franczia katonának öt évre volt szüksége Spanyolországban, hogy a számra kicsiny, rosszul fegyverzett bandákból álló spanyol guerilla–csapatokkal végezhessen. Ott történt, hogy egy év alatt kétszáz hirvivő franczia tisztet, kik pedig mindig erős védőcsapattal jártak, öltek meg a spanyolok. Igy voltak a spanyolok Kuba szigetén, hol 1868-1878-ig és 1895-1898-ig sikertelenül küzdöttek a kubai lázadókkal. Hasonló helyzetben vannak most az amerikaiak Filippini-szigeteken. E tapasztalatok nem kecsegtetik kedvező kilátásokkal az angolokat. Nekünk csak megnyugvásunkra szolgálhat, hogy egy hazáját védő nép, ha elszánt, sokszoros túlerő ellenében is majdnem legyőzhetetlen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Búrok Snyman tábornok
Cikk-ajánló
A birodalmi elnök és a kancellár részvéttávirata a Krupp-gyár munkásaihoz A birodalmi elnök és a kancellár részvéttávirata a Krupp-gyár...
Az esseni események alkalmából Ebert birodalmi elnök Krupp von...
Halotti beszéd Wilson fölött Halotti beszéd Wilson fölött
Wilson meghalt, alig egy héttel Lenin után. A halál, ugy látszik,...
Ezer galamb halála a Margitszigeten Ezer galamb halála a Margitszigeten
Szomorú vasárnap délelőtt: hűvös idő, üres strandfürdő, kihalt...
Régi kenyeresbolt Régi kenyeresbolt
A balkáni háborus hirek között arról is megemlékeztek az ujságok,...
Evezősök készülődése az idei versenyekre Evezősök készülődése az idei versenyekre
Az aránylag elég enyhe időjárás igen korán teremtett életet a...
A kisántánt részleges mozgósítást készít elő A kisántánt részleges mozgósítást készít elő
A minisztertanács ma délelőtt 9 órakor rendkívüli ülést tartott, hogy...
Betegséget terjesztő szunyogok és élősdiek Betegséget terjesztő szunyogok és élősdiek
Némely ó-kori népek az ördögöt Belzebubnak, vagyis a legyek...
A jövő évi programm A jövő évi programm
Messze esik még az az időszak a mikor groundjainkon ismét felpezsdül...
Rongyosok Rongyosok
Az évek óta pangó magyar filmgyártás újjászületését jelzi ez a film....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98