Dtum
Login with Facebookk
1900 | Január

Női atléták

A tizenkilenczedik század sok csodálatos jelensége között nevezetes hely jut a női atlétáknak. Manapság csodálatos tökéletességre vitték már az artisták a tornázást, az erőmutatványokat, nap-nap után ujabbak a fogásaik, hogy győzzék a mindinkább növekedő versenyt s hogy minél nagyobb bámulatba ejtsék az ujdonságra mindig éhes közönséget.

 

A mikor aztán a nő állott be erőművésznek, még fokozottabb lett az érdeklődés s egyre növekedett a várakozás is mutatványaival szemben. Mindez azonban nem riasztotta vissza a nőket, ugy, hogy manapság már igen nagy a száma a női atlétáknak, tornászoknak s Európában hamarosan éppen annyi női torna- és atlétika klub lesz, mint amennyi már régóta Amerikában van.


Eddig erősen belegyökeresedett az emberekbe az a hit, hogy a női nem - a gyönge nem. A legujabb korban a létért való küzdelem, a nehéz fizikai munka a férfi vállára súlyosodott, ugy, hogy a nőből elpuhult báb lett, kirivó ellentétben az ó-germán kor asszonyaival, akiknek a legfárasztóbb házi- és földműves munkát kellett végezniök, mialatt a férfi a csaták tüzét állta, vagy a vadász-szenvedélynek hódolt. Az ilyen élet folytán azután megaczélosodott a női izom s nem mentek tönkre az idegei, mint a mi divathölgyinknek.


A mai idegpusztító élet mellett természetesen nem minden bokorban találhatunk női atlétákat és a tizenkilenczedik századnak nem éppen minden esztendejében tünik fel valami kiválóan híres tornásznő vagy birkózónő.


1828-ban egy cseh asszony, Rőbernack Klára vonta magára a lipcseiek figyelmét, aki, amig egyik kezével a város legsúlyosabb embereit emelgette, a másikkal mázsányi sulyokat birt el. 1832-ben a müncheni "októberi ünnepségek" alkalmával nagyot bámultak a jó bajorok Hoppe Rizán, amint hatalmas izmaival egész kényelmesen felemelt egy lovat. Hoppe kisasszony különben értett már a reklám művészetéhez is.

 

Valamelyik kartársnőjének a férje összekülönbözött a czirkusz bódéja előtt néhány markos mészároslegénynyel. A két legény nem nagyon takarékoskodott az ütlegekkel, s végre a kis artistának ugyancsak megropogtatták minden egyes bordáját.

 

Óriási néptömeg bámulta az egyenlőtlen viaskodást, s amikor az artista éppen a legsajgóbb ütéseket kapta, odaérkezett Hoppe kisasszony a védelmére. A küzdelem sorsa nagyon hamar eldőlt.

 

A kisasszony az egyik legényt megragadta, s ugy dobta a hahotázó tömeg közé, hogy vagy háromszor bukfencet vetett a levegőben. A másikkal pedig... hát a másikkal eleinte ugy játszadozott, mint macska az egérrel.

 

De aztán, minél többet kapálódzott az hatalmas karjai között, annál jobban szorította, annál erősebben ölelte magához, hogy végül félholtan vették el tőle. A hatalmas legénynek a testén még hetek multán is láthatták a szivárvány valamennyi szinét. Attól kezdve tódultak is az emberek a mutatványaira. Hoppe Riza vetélytársnője Weidler kisasszony nem nagyon illett a gyenge nemhez, ő vaslánczokat szaggatott szét a közönség tapsai között.

A tizenkilenczedik század utolsó tizede különösen gazdag kiváló női atlétákban. Eltekintve attól, hogy egy egész csomó női atléta-duett és terczett mutatja be művészetét Európa különböző czirkuszaiban és orfeumaiban, van kivülök valami nyolcz szóló atlétanő, aki ugyancsak veszedelmes versenytársa a férfi kollégáknak.


Igy például az Antverpenben született Blanchetti Avita, akinek nemcsak hatalmas testi erejét de ideálisan szabályos arczvonásait is bámulja fél Európa, azután a kötéltánczosság királynője, Brumbach Katinka. Nem kevesebb a bámulója a német Lafort Klára és különösen Milo Gina erejének. Astora Annittához hasonló formás atlétanőt pedig nem sokat látott a világ. Werenike Zseni a fogával emelgetett óriási súlyokat.


Az említettek közül különösen kettőnek jut ki az érdeklődésből: Milo Ginának és Astora Annittának. Az előbbi tüzesvérü olasz nő, aki kényelmesen végigheverész a czirkusz porondján, deszka-tákolmányt rakat magára, amelyen azután nyolcz-tiz ember kényelmesen elvacsorázik.


Astora Annita, a tetovált indián szépség sem marad olasz társnője mögött. Fiatal leány még, 1875-ben született s eleinte kengyelfutó volt s nem is győzte őt le ezen a téren senki ember fia. De megunta a kengyelfutást s az atlétaságra adta magát, ugy látszik, nem minden eredmény nélkül, mert tiz-tizennégy métermézsányi terhet raknak a vállaira s ő azonkívül még három-négy métermázsát emel fel a fogával.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Cirkusz
Pálinkás Judit

Gondolták volna, hogy a századforduló cirkusza legalább olyan közeli rokona volt a sportnak, mint a színháznak? És hogy az első állandó cirkuszt nem a színház, nem a sportélet, mégcsak nem is a „humán kultúra” valamely prominens intézménye vagy személyisége építtette, hanem az Állat- és Növényhonosító Társaság? Pedig ők voltak.


Ráadásul minden befolyásukat latba kellett vetniük, hiszen mind a színházi, mind a sportélet képviselői meglehetősen vehemensen tiltakoztak az építmény ellen. Ki gondolta volna, hogy ekkora cirkusz volt az első cirkusz megépítése körül! Annyit el is értek az ellenzők, hogy a városatyák elé már elutasító javaslattal került az ügy.

 

És milyenek mégis a sors (vagy a pénz?) útjai: az építést és az előadások megtartását mégis engedélyezték, igaz, csak május és szeptember közötti időszakban. A döntéshozatalban a városatyák szeme előtt ugyanis az állatkert anyagi érdeke lebegett. Rendes szokássá vált ugyanis, hogy a bevétel növelése érdekében etnográfiai előadásokkal és cirkuszi számokkal, mutatványokkal (is) vonzották a közönséget az állatkertbe.

 

Ezek az előadások rendszerint zajosak voltak, kikiáltók trombitálták össze (szó szerint!) a közönséget. Ez zavarta az állatok nyugalmát, zavarta azokat, akik csendesen sétálgatni szerettek volna, ugyanakkor hatalmas közönséget vonzottak. Így merült fel a célnak megfelelő épület felállításának gondolata.


Az épület már nem volt egészen új, Németországban készült az 1880-as években. A szétszedhető szerkezetű menazséria felállításáról így írt a korabeli sajtó: “Az állatkertben épülő vasszerkezetű circus munkálatai már annyira előrehaladtak, hogy az előadások két hét múlva megkezdődhetők lesznek. Az imposans és rendkívül elmés szerkezetű építmény valódi technikai remekmű, a minő Európában sehol sem épült. A colossális épület 3 ezer látogatónak nyújt kényelmes helyet és teljes biztonságot ad, a mennyiben minden része kovácsolt vasból készült”.


 

Természetesen hírt adtak a munkálatok befejezéséről és az átadásról is: “Méltán mondható a technika mesterművének. Az egész szerkezet valamint a helyek talapzatai kovácsolt vasból, a falak burkolatai pedig hullámbádog lemezekből készültek. A helyek alatt köröskörül vasboltozat van, ezek alatt a művészeknek öltözői, szintén vasból, úgy hogy a tűzveszély annál is inkább teljesen ki van zárva, mivel az 50 méter hosszú és 15 méter széles istálló külön épületet képez... Úgyszintén gondoskodva van elegendő kijáratról.”


Mai szemmel nézve furcsának tűnhet, hogy az épület egyik legfőbb sajátosságaként a „tűzbiztonságot” emelik ki, de ha korabeli nagy tűzesetekre, színháztüzekre gondolunk, akkor mindenképpen érthető. Végülis az építmény 1899-től működési engedélyt kapott, előbb csak hétvégére, majd a csütörtöki napokra is.


Egy század eleji leltárból úgy tűnik, hogy a berendezés igényes lehetett: “260 drb. fölhajtható nádfonású és bársonynyal átvont ülőke. Egy sor páholyrekeszték köröskörül, összesen 40 rekesztékkel, deszkahát elő és válaszfalakkal szövettel áthúzva, felső élek bársonnyal. A páholyok mögött egy sor tribün ülés, körülfutó pad és hátfal, szövettel egyoldalt áthúzva. 5 sor ülőpad, az utolsó sor támla deszkával, a padok és támla szövettel átvonva. 5 sor ugyanolyan pad, de áthúzat nélkül, az utolsó sor mögött meszelt deszkakerítés, a karzat előtt karzati mellvéd. A karzat körülfut puhafa padlóval, ugyan ilyen burkolattal ellátva az összes többi ülőhelyek is. Négy drb. vasszerkezetű lépcső deszka fokokkal és bársonnyal borított fa kézléczekkel a páholyokhoz.”


Túl mindezen, 1892-től már vízöblítéses toalettek is szolgálták a látogatók kényelmét. (A rossznyelvek szerint néhányan már csak ennek megtekintése miatt is jegyet váltottak.) Mivel a cirkusz elsősorban pénzszerzési céllal épült, természetesen a hatóságok sem maradhattak ki ebből az akcióból: a vízvezetéki igazgatóság azonnal felmérte a helyzetet, és “85-93 /!/ ló, 4 kloset, 2-3 vizelde és a sörmérés” (!) után vetette ki a vízdíjat. Külön vízvezetéket engedélyeztek a vízi pantomimhez, aminek díját természetesen szintén felszámolták. Ezt az igazgató mát túlzásnak találhatta, mert helyette az állatkert ingyenes vezetékét használta éjjelente, amiért is 200 koronára bírságolták.



A megnyitó hatalmas esemény volt! Az újságok a látogatók számát 2300 fő körülire becsülték. Nem csak a dekoratív, elegáns berendezés, hanem a technikai felszereltség is kiváló volt. A fentebb idézett leltár szerint a manézs alatt kétszer három méteres medence is helyet kapott, ahol „tűzijátékkal, szökőkúttal és elektromos világítással” kombinált „vizi pantomimot” is bemutattak.

 

Az intézmény sikerén felbuzdulva többen is jelentkeztek újabb épületek – immár kőcirkuszok – építésének szándékával. A cirkusztörténet egyik legismertebb alakja, Albert Schumann például kétszer is próbálkozott: először 1894-ben a Klotild, a Koháry és a Szemere utca közti területet, majd 1904-ben az Izabella és a Podmaniczky utca környékét próbálta megszerezni. A tanácsi közgyűlés elutasította a kérvényt, mert “a székes fővárosnak fentebb megjelölt részén, a mely ez idő szerint már a legnagyobb fejlődésnek indult s a melyen a legszebb és legnagyobb középületek egész sorozata van elhelyezve, egy nagy cirkusz a megfelelő istállókkal nemcsak tűzbiztonsági, hanem közegészségügyi szempontból sem létesíthető”. Ha arra járnak, érdemes szétnézni, mik épültek a nevezett területeken cirkusz helyett?


Az állandó cirkusz mellett a vándorcirkuszok száma is folyamatosan emelkedett: 1892-ben 10, 1901-ben már 16 ilyen rótta az ország útjait. A cirkuszműsorok három típusát lehetett megkülönböztetni ekkoriban.


A leggyakoribbak a lovas produkciókra épülő műsorok voltak, amelyekben helyet kaptak a testügyességi mutatványok is. Éppen ezek váltották ki a korabeli sportegyesületek és klubok ellenállását, ugyanis a gyakorlatok egy része rendkívüli módon hasonlított azokra a gyakorlatokra, melyeket a versenyzők mutattak be.

 

Ráadásul – szemben az akkor még amatőr sporttal – a cirkuszi artisták profik voltak! Ezt a híradások, néha eléggé pikírt hangnemben, ki is fejezték: „az előadók testi erejét, ügyességét, bátorságát és kitartását sportolóink is például vehetnék.” A cirkusz építéséről, megnyitásáról, a műsortervről és a műsorok méltatásáról szinte napi rendszerességgel lehetett olvasni a sajtóban, ugyanakkor a párizsi olimpiáról egyetlen szót sem…


A másik forma a varietécirkusz volt, ami alig különült el a klasszikus színháztól. Alig volt állatszám, viszont jelentős szerepet játszott a tánckar. Néha többszáz fős táncegyüttesek (a „balettkar”) szórakoztatták a nagyérdeműt, zeneszámokkal, bohózatokkal tűzdelve a kínálatot. A táncszámok a karakter-, illetve társasági táncok köréből kerültek ki: spanyol, román, lengyel, zsidó, orosz, magyar, csárdás-, toborzó-, huszár-, cigány-, matróztáncok mellett a keringők, cake walk, a „lábujjhegy” és „forgószél” különböző változatai divatoztak. Ráadásul a cirkuszok „revüsítési” hullámai egybeestek a színházak hasonló folyamataival; vagyis a rivalizálás teljesen érthető.



A revü-jellegű számokon kívül ezek a társulatok színészi teljesítményt is nyújtottak. A műsorok többsége valamilyen „egyfelvonásossal” fejeződött be, ezek többsége vígjáték volt, de előfordultak „nagy történelmi némaképjelenetek is tableaux-val és görögtűzfénnyel”. A színházi előadásokhoz hasonlóan, itt is nagy figyelmet fordítottak a kosztümök minőségére, korhű jellegére is. A legnagyobb ilyen előadás alkalmával közel 300 fős szereplőgárdát jegyeztek föl, igaz, ebbe a statisztákat és a tánckart is beleszámolták.


A harmadik típus már a fenntartóhoz, vagyis az állatkerthez állt a legközelebb. A menazsériacirkusz előadásai az állatok részletes „természettudományos” ismertetésével kezdődtek, majd felsorolták az előadásban rejlő veszélyeket: „a vérengző vadállat szájába dugja majd a fejét, akinek egyetlen harapása eltöri a gazella nyakát és letépi a fejét”. Micsoda borzongató lehetőség! Nem csoda, hogy a hölgyeknek illett néha elájulni, a gyerekeknek befogták a szemét, de távol nem maradt senki… A műsort az állatok etetésével zárták, „akik hatalmas fogaikkal tépték, marcangolták véres cafatokra” – természetesen a nézők szeme láttára – a vacsorát.

 

E három változatból ötvöződött egybe a századforduló vegyes cirkuszi műsora. A leggyakoribb szám a lovasprodukció volt: szabadidomítás, magasiskola, zsoké, voltizs, par force, groteszk-lovaglás, nyergeletlen lovas, pas de deux, különböző lovasjelenetek, de a lovaszsonglőr sem volt ismeretlen. (Képzeljük el, mint éreztek az elit lovasklubok tagjai a nézőtéren!)


Az ügyességi számokban elsősorban az akrobaták voltak rendkívül népszerűek. Kedvenc műsorszámaik a földszinti, trambulin, ugró- és sportjelenetek voltak. Szintén kedvelt volt a titokzatos „szolisztikus ekvilibrisztika”, valamint a kerékpár. A légtornászok gyűrűt, trapézt, lógó bambuszt használtak. A zsonglőrök, excentrikusok, kígyóemberek mellett megjelentek a nyújtó, műlövész és ikária számok is.


És ha mindez még nem lett volna elég, volt itt „lábekvilibrisztika, földgömb, székpiramida, létrai lábmutatvány, bambusz” stb. A borzongás fokozására szinte minden cirkusz szerződtetett gladiátort és atlétát, de voltak fogerőművészek, tűznyelők, sőt kínai hajmutatvány is.


És ne feledkezzünk el a bohócokról sem! Mint minden korszakban, a századfordulón is rendkívül fontos társadalmi szerepet töltöttek be. A cirkuszkutatók (merthogy vannak már ilyenek is) szerint „a századforduló mind szigorúbb és egyre rejtettebb kötöttségei az individuum korlátozása és az én ellényegtelenedése irányába hatottak; ennek következtében az elsúlytalanodott én az akárki álarcát illesztette magára és abszurd emberként védelmezte önmagát másokkal együtt. Ennek az önvédelemnek kifejeződési formája a bohóc.” Értik? Mert én nem igazán.


Valójában a cirkusz, és a bohóc, mint annak egyik karakteres figurája ugyanolyan szelepként szolgált, mint a sport. Az udvari bolondhoz hasonlóan kimondta a kimondhatatlant, szembesített saját esetlenségeinkkel, szerethetővé tette azokat. Nevethettünk rajta, ezért nem kellett nyíltan kinevetnünk saját magunkat.

 

Nem véletlen, hogy például a fronton harcoló katonákat is revü-, és bohóc-számokkal szórakoztatták és hogy bizonyos korszakokban a cirkusz hatalmas állami propagandát kapott. Úgy tűnik azonban, hogy napjainkban megjelennek e hagyományos intézmények „modern” formái: televízós show-műsorok, hosszabb-rövidebb életű „sztárok”, provokatív közszereplők. Lényeges különbség, hogy a régi artisták még valódi produkcióval álltak a közönség elé, többletet adtak a látványhoz, üzenetük valóban „közérdekű” volt. Bevallom, én jobban szeretem a bohócokat.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Női artisták a trapézon Cirkusz A Budapesti Állatkert főbejárata A cirkusz épülete Cirkuszi előadás Cirkuszi mutatvány Lovas produkció
Cikk-ajánló
Tehetségvesztés  - visszamenőleg Tehetségvesztés - visszamenőleg
Egy folyóirat körkérdést intéz hozzám: nyilatkozzak Thomas Mann egy...
Mi legyen Szerbiával? Mi legyen Szerbiával?
A Monarchia békekeresése az 1916. decemberi békekezdeményezés kudarca...
Rédey Tivadar - Levél Kosztolányi Dezsőnek Rédey Tivadar - Levél Kosztolányi Dezsőnek
1935 március 29-ére Megbocsáss, barátom, ha most ahelyett hogy...
Képzőművészeti irodalom
Biró József: Európa festészete. Officina. A szerző egy szinte...
Hatvanezer voltos távvezeték épitéséről tárgyal Debrecen a MÁK-kal Hatvanezer voltos távvezeték épitéséről tárgyal Debrecen a...
Heves vármegye villamositásával kapcsolatosan a Magyar Általános...
A fejsze és az erdő A fejsze és az erdő
Ott voltam a vasárnapi vigadói nagygyűlésen, ahol tényleg jelen volt...
Nemzetközi zsebtolvaj a Nemzeti Színházban Nemzetközi zsebtolvaj a Nemzeti Színházban
Az este nagy riadalmat okozott a Nemzeti Színház előcsarnokában egy...
Mindennapi kenyerünket takarítják be a magyar rónákon szerte az országban Mindennapi kenyerünket takarítják be a magyar rónákon szerte az...
Bár az időjárás késleltette, ma már teljes erővel folyik az aratás...
A váci kommunisták a biróság előtt A váci kommunisták a biróság előtt
A pestvidéki törvényszék dr. Kecskeméthy Gyula táblabiró elnöklete...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98