Dtum
Login with Facebookk
1900 | Március

Uránia Színház előadása a búrokról

Szegény búrok! Ha tudták volna, hogy még fővárosunk tudományos színházában is mutogatni fogják nem épen helyesen és művésziesen megrajzolt képsorozatokban - bizonyosan kettőzött erővel és lelkesedéssel igyekeztek volna erejüket a bátor angolokon kipróbálni.

 

A magyar közönség pedig mindenképen hálás lehet az Uránia iránt, mert megismerteti a búrokat, az országukat, szokásaikat élőképekben és színes változatokban. A fiatalság bizonyosan élénk figyelemmel fogja kísérni a képeket magyarázatokkal együtt, melyek a mostanában olyan sokat emlegetett búr-nemzetséget velük megismertetik.

 

Volt a múlt hetekben még egy érdekessége a színháznak. Kati-leányzó. Egy kalotaszegi leány, kivel népdalokat énekeltetnek, csak úgy szabadon, szeccessziósan, minden zenekiséret nélkül. A hatás pedig épen ebben az énekpontban kulminál. És ezzel el van döntve a régi tétel, hogy az egész világ intézője az asszony. Cherchez la femme. Szóval, bebizonyosodott, hogy még a szigorú tudomány se lehet el primadonna nélkül.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Urania Tudományos Színház
Szabó Zoltán

Ma már kicsit viccesen hangzik: "tudományos színház" - de a századfordulón még kívánatos és népszerű intézmény volt. Gondoljunk csak bele: a mozgó kép még kisérleti stádiumban van, sokat kell még várnia a nagyérdeműnek, hogy kényelmesen ülve röpíthesse messzi tájakra a celluloid szalag. Erre még majd húsz évet kell várni!

 

A távoli tájak egyelőre a könyvek lapjain elevenednek meg. Úttörő gondolatnak számít, hogy a leírt ismereteket elegyítsék a színház lehetőségeivel. Így jön létre valami érdekes, ami sem nem színház, sem nem tudomány, hanem a kettő között valami, ami az ismeretek mellé élményt is ad: zenét, táncot, népviseletet, életképeket, vetített képeket.

 

Törzsközönségnek számítottak az iskolák tanulói, akiket egész délelőttre elkápráztattak, pl a vashasználat vagy a földrengés képsorai. Karinthy gyermekkori naplóiból is sokat megtudhatunk, arról hogyan is látta egy akkori iskolás az Urániát.

 

A kis Karinthy nemcsak azért szerette a tudományos színházat, mert lehetett egy egész napot "lógni" az iskolából, hanem mert gyermekkorában is minden iránt élénken érdeklődött. A második világháború után megszűnik maga a színház, és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) néven működött tovább.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98