Nagy nyomoruságban érkezett márczius 25-ikén 120 kivándorló Fiuméba. Máramarosmegyéből való rutének, a kik az őszszel keltek utra. Elmentek Brazíliába s most irtózatos nyomorúságban tértek vissza. Többen közülük ott vesztek.

A Liguria Americana nevű olasz kivándorló-ügynökség emberei azt igérték, a máramarosiaknak, hogy Argentinában ingyen földet kapnak müvelésre. A máramarosi együgyü emberek lépre mentek.

Mikor Braziliába megérkeztek, az ígéret földje helyett a kávéültetvényre vitték őket, hol az éghajlattól és a rettenetes nehéz munkától mindaddig szenvedtek, míg a brasiliai osztrák-magyar konzul meg nem könyörült rajtuk és hazájukba vissza nem szállíttatta őket.

Négy ember Braziliában halt meg, nyolcz pedig hazafelé jővet a hajón. A belügyminiszterium intézkedésére a fiumei kormányzóság hazaszállításukról. A kormányzó anyja, Szapáry grófné pénzt és élelmiszereket osztott szét köztük.

A szánalomra méltó emberek márczius 27-ikén érkeztek Budapestre, s innen folytatták utjokat haza, a hol mint tanuk beszélhetik el mi vár a kivándorlókra.

Ezeknek az embereknek még az őszszel volt egy kis házacskájuk, egy darabka földjük. Legtöbbjük Tercsi-Patakról való. A kis község 28 családja hit a csábításnak, a mit ott nyomtatás utján terjesztettek.

A község lelkésze a templomi szószékről is kérte őket, hogy ne higyjenek. De pénzzé tették, a mit lehetett. A hatóság is hiába lépett közbe. Annyi pénzök volt, hogy az uti költséget megfizethették.

Gemuában az olasz ügynökség még mindenféle révén követelt tőlük pénzt. Végre elérkeztek Braziliába, San-Paoló-ba. A kávé-ültetvényekben kaptak munkát, s azért 2 korona 40 fillér napszámot.

Csakhogy az élet rendkívüli drága, ebből még élelemre is alig jutott. A munka pedig sulyos volt. Hamar belátták, hogy így lehetetlen megélniök. Még szerencse, hogy kegyelemből visszaküldték őket.