Dtum
Login with Facebookk
1901 | Augusztus

A montenegrói trónörökös felköszöntője

Montenegró trónörököse, Daniló herczeg a minap Plamenácz Éliás vajda ötvenéves szolgálati jubileuma alkalmával Cettinyében felköszöntőt mondott, a melyben több rendbeli czélzást tett Albániára és Ausztria-Magyarországra. Szerb lapok szószerint közlik a beszédet, a melyből idézzük a következő részeket.


"A fenyegetést, úgymond, melyet bizonyos részről hallunk, számba sem veszszük. Mulatunk rajta, mert a gyülölségnek és a rosz lelkiismeretnek kifejezését látjuk benne.

 

Ha ismét rosz napok virradnának ránk, akkor a véres hegyek között ismét száz meg száz katonacsapat fog keletkezni, s mi megint ott fogjuk látni fővárosunkat, a hol urunk és parancsolónk lesz.

 

Ne aggódj vajdám! Ha kis nép vagyunk is, de vitézek vagyunk, s szorgalmasak is vagyunk s a jog ami részünkön van.

 

Mindenféle hátsó gondolatot tulajdonitottak nekünk Albániára nézve s ezt oly időben, a midőn talán más valaki kinyujtja kezét az országért, abban a hiedelemben, hogy Montenegró valami szőnyeg, a melyen egyszerűen, baj nélkül át lehet menni.

 

Pedig ha magára maradna is ez a vitéz és szabad gondolkodó nép, akkor is bizonyára fölemelné kezét a szabadság tűzhelye felé, túl a tengeren, a hol még eddig a népeknek minden szent törekvése támasztékot talált…"


Olaszország legtekintélyesebb lapja, a római „Tribuna” a montenegrói trónörökös beszédét nagyon érdekes megjegyzésekkel kisérte, s nagyon örül, hogy a trónörökös jól odamondogatott Ausztria-Magyarországnak. A „Tribuna” ezeket írta:


„Az osztrák lapok egy idő óta állandó hadjáratot folytatnak Montenegró ellen, melynek hitelét és tisztességét a legfeketébb szinekkel mocskolják. De Danile beszéde nemcsak a lapoknak volt válasz, hanem Ausztria-Magyarország fenyegetéseire is."

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98