Dtum
Login with Facebookk
1901 | Augusztus

A szerb királyi pár nem utazik a czárhoz

Hónapok óta lehetett hallani a balkáni hármasszövetség eszméjéről s ezzel együtt Sándor szerb király, Ferdinánd bolgár fejedelem és Nikita Montenegró fejedelme pétervári látogatásáról, hol a szövetséget kellett volna a czár szine előtt megpecsételni.

 

A látogatásokból nem lesz semmi. Ez olyan esemény lett volna, mely Oroszország szándékait a Balkánon rendkivül éles formában juttatta volna kifejezésre, a mellett ellenére való az 1897. egyezménynek, a melyet Ausztria-Magyarországgal kötött a balkáni politikáról Oroszország.

 

A pánszlávok szerették volna, ha a tüntető látogatás megtörténik. De mikor a czár ovatossága kitért előle, legalább a szerb királyi pár látogatását akarták lehetővé tenni, abból indulván ki, hogy ezt a czár már azért sem uatsíthatja vissza, mert nőről van szó, s mer a terv visszautasítása Sándor király és Draga királyné tekintélyének Szerbiában roppantul ártana.

 

Ezt pedig a czár nem akarhatja. Az egész utitervet Czarikov belgrádi orosz követ eszelte ki, és a pánszláv sajtó támogatásával, valamint Lambsdorff gróf külügy miniszter közvetitésével a czárt bevégzett dolog elé akarta állitani.

 

Ez azonban nem sikerült, mert a czár kijelentette, hogy ez év végéig már meg van állapitva az utiprogrammja. A szerb király pétervári utja tehát elmaradt és Czarikov belgrádi követ hosszabb szabadságra ment.

 

A látogatás elmaradásának magyarázatához hozzáteszik, hogy a czárt az birta erre az energikus elutasitásra, mert az 1897-iki Balkán-egyezményt időközben Ausztriával és Magyarországgal egyetértően meghosszabbitották és több irányban kiegészitették, ugy hogy az orosz érdekek és a mi érdekeink most teljesen el vannak határolva és minden félreértést kizárnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sándor szerb király II. Miklós
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98