A magyar közélet egyik legelső kitünősége, Szilágyi Dezső képviselő volt, igazságügyminiszter, julius 30-ikán éjjel hirtelen meghalt Budapesten, szélhüdés következtében. 61 éves korában, véletlenül érte utól a halál a hatalmas erejű embert. Nagy elme, nagy tanultság, rendkivüli éles itélőképesség és a szónoklás igazi mestere tünt el a vele a magyar közéletből.

Szilágyi Dezső 1840-ben született Nagyváradon, hol atyja tekintélyes ügyvéd volt. A bécsi és budapesti egyetemeken végezte jogi tanulmányait, s ez utóbbi helyen is már mint kitünő szónok és erős vitázó volt ismeretes.

Tekintélye oly nagy volt az ifjuság között, hogy az akkor alakult jogászsegélyző egylet egyhangulag őt választá legelső elnökévé. A hatavans éveknek első felében ügyvédi gyakorlatot folytatott s a fővárosi társaságokban szivesen látták a rendkivül szellemes, nagy olvasottságú fiatal ügyvédet, ki már ekkor mint publiczista is jó hangzású nevet szerzett magának, úgy, hogy midőn 1867-ben a magyar miniszterium megalakult, mindenki szerencsés választásnak tartotta, hogy Horvát Boldizsár igazságügyminiszter őt hívta titkárul maga mellé a miniszteriumba, hol csakhamar osztálytanácsos lett s mint ilyen Angliába is küldetett a jogi intézmények s ugyszintén parlamenti állapotok tanulmányozása végett.

Nem sokára ezután már a törvényelőkészitő bizottságnak lett tagja miniszteri tanácsosi ranggal.
A képviselőházba először 1871-ben Gyulafehérvár választotta meg, s azóta folyvást tagja a képviselőháznak. 1874-ben a budapesti egyetemen tanárrá nevezték ki, s mint tanárnak is igen nagy hatása volt az ifjuságra.

Mint politikus, mindig a tiszta szabadelvű irány híve volt s a politikusok azon köréhez tartozott, kik Deák Ferencz körül csoportosultak. A fuzió idejében szintén megmaradt a Deák-pártból s a balközépből alakult szabadelvű párt tagjának, de már rövid időn ő is azok közé tartozott, a kik a boszniai okkupáczió előtti időben formaszerüen kiváltak a párt kebeléből s 1878 tavaszán megalakitották az ugynevezett „egyesült ellenzéket”.

Szilágyi e pártban, mely utóbb a „mérsékelt ellenzék” nevet vette föl s a kiegyezés alapján állt, de a kormány belpolitikájának több irányzatával elégedetlen volt, a szabadelvű irányzatot képviselte s ebbeli hajthatatlansága tette helyzetét a különböző gondolkozásu elemekből alakult pártban nehézzé, úgy, hogy utóbb, noha egyik vezére volt, kilépett a pártból s pártokon kivüli állást foglalt el az országgyülésen.

1889-ben igazságügyminiszternek hivatván meg, a kormány tagja lett, s a kormány kebelében igyekezett elveit érvényesiteni. Tagja maradt a Szapáry és Wekerle-kormánynak is és az utóbbiban az egyházplitikai törvény kidolgozásában és életbeléptetésében kiváló nagy része volt. 1895-ben a képviselőház elnökségével tüntették ki.

Az ezredévi ünnepek alatt 1896 junius 8-án a király előtt mondott remek beszéde is egyik nevezetes szereplése a nagy embernek. Pozsony város egyik kerületét már több országgyülésen képviselte. A Bánffy-kormány utolsó idejében támadt országgyülési zivatarokban ismét igen fontos szerepe volt az egymással élesen szembeálló pártok között a béke létrehozása körül, s közreműködött Széll Kálmán kormányának megalakulásában is.

Legutóbb az összeférhetetlenségi törvény meglakotásánál, keresztülvitelénél működött közre teljes nagy erelyével. A májusban összeült delegácziónak is elnöke volt. Mint protestáns ember egyháza ügyeinek vezetésében is buzgón működött s benne a dunamelléki ref. Egyházkerület főgondokát gyászolja.