Alig van valami, a minek mostanában oly nagy divatja volna, mint a képes levelezőlapoknak. Nincs a művelt világnak olyan része, a hova ne hozna a posta néhanapján egy-egy levelezőlapot meszsze vidékek képével, vagy valami művészi ábrázolattal. Minálunk különösen a hölgyek űzik nagy szenvedélylyel ezt a divatos „sportot” s nem ritka az olyan, a kinek több ezer darabból álló gyűjteménye van.

Mások spanyolfalat s más effélét készítenek belőlük, vagy a szobájuk falát rakják ki a képes levelezőlapok tarka csoportjaival. Papirkereskedések, dohánytőzsdék, diszműárú üzletek kirakataiban napról-napra megújuló változatos sorozatait találjuk a levelezőlapoknak; az üzleti élelmesség úgyszólván naponként talál ki valami új formát e divat kielégitésére. Körülbelül tizenkét éve most, hogy a képes levelezőlap világhóditó körútjára indúlt.

Mondják, hogy már száz évvel ezelőtt is akadtak olaszországi vendéglősök, kik üzleti leveleikre lenyomtatták fogadójuk vagy városuk képét, s magunk is láttunk egy a XVIII. század végéről való levelet, melynek homlokán a régi Pest és Buda képe volt látható. Bázelben állitólag már 1855-ben is készitettek képes levelezőlapot, de ez mind csak szórványos, elszigetelt dolog volt s alig akadt követője.

A képes levelezőlap tulajdonképeni szülőhelye Németország. Itt ár 1870 tájban kezdtek egyes vállalkozók képes levelezőlapokat árúlni, de általánosan csak mintegy tizenkét év óta terjedt el a divat. Első formája az volt, hogy a ki valahova elutazott, ismerőseinek levelezőlapokon adta tudtúl a helyeket, a hol megfordúlt.

Az első képes levelezőlapokon tehát csupa látképek voltak, innen a német nevük (Ansichts-karte). Később azonban rávetette magát erre a térre a gyűjtési szenvedély, a fogyasztás mind nagyobb arányokat öltött s az ilyenekkel foglalkozó üzletemberek egymást igyekezek leleményesség dolgában túlszárnyalni s ma már a műiparnak és a nyomdászatnak számottevő czikke lett a képes levelezőlap.