Dtum
Login with Facebookk
1901 | Július

Itt az aratás!

Az aratás nagy munkája első rendű fontosságú minden földmivelő országra, így hazánkra is; hiszen ennek az eredményétől függ jórészt, vajjon a jövő termésig jóllét vagy inség lesz-e, s egy teljes esztendeig boldog megelégedés vagy kinzó aggodalom jut-e osztályrészül a nép millióinak?

 

Nem hiában nevezi a magyar nép a búzát s álatlában a gabonát „élet”-nek, - mert leggyakrabban így emlegeti, - hiszen valójában ez tartja fenn az életet, ez a gyökere, legfőbb alapja nemcsak az egyesek, hanem államok életének, haladásának is.


És menynyi minden veszedelem fenyegeti ezt az „élet”-et, míg a vetés idejétől kezdve eljutunk az aratásig! Hát bizony nemcsak sok munkába, költségbe kerül, míg a gabona kasza alá megérik, hanem sok, nagyon sok nehéz aggodalomba is.

 

Nem csoda hát, ha olyan megelégedés és öröm lepi el a gazdaember szivét, midőn éles kaszájával neki láthat az áldás betakaritásának. Ezért minden mezei munka közt az aratás a legfontosabb, mondhatni a munkák ünnepe. S mikor ez a nagy munka megindul, valósággal bámulatosan is dolgozik a mi népünk.


Még alig pitymallik, még a pacsirták is alig kezdenek ébredezni, már az aratók talpon vannak, fonják a kévekötőket, élesitik a kaszát s állanak neki a tábláknak, melyek mesés gyorsasággal dőlnek rendekbe suhogó csapásaik alatt. A mi pár órával elébb még talpon állva ringatta szemtől, harmattal nehéz fejét, most ott hever hoszszú rendekben, majd kévékben, keresztekben a letarolt, szúrós, kopár tarlón.

 

Ilyenkor leghoszszabbak a napok, de azért rég letűnt már a nap a nyugati égen, a számtalan tücsök rég megkezdte esti dalát s az arató még most is fáradhatatlanúl ott dolgozik, hullatja verejtékét bőven. Négy-öt órai alvás, vagy enynyi sem a nehéz munka után.

 

S ez igy megy két-három hétig, vagy tovább is, szakadatlanul. Ezt igy, csak a magyar munkás birja ki. Lehetnek a nyugati nemzetek munkásai közt, a kik kitartóbbak, türelmesebbek az aprólékos dolgokban, s a kik az év semmi szakában nem hevernek, de olyan bámúlatos erőt, mint a magyar arató-munkás, nem fejt ki egy sem.

 

Ebben csak egy versenytársa van még: a magyar kubikos. S a ki az ős, lankadatlan erő eme nyilvánúlását látja, azt hihetné, hogy ezek az aczélizmú emberek legalább is hússal, borral táplálkoznak, pedig hát épen húst esznek legkevesebbet, bort meg épenséggel nem isznak, vagy csak kivételesen.

 

Kenyér, szalonna, kása, tarhonya, vagy egyéb tészta a mindennapi főeleségük, rá pedig viz, sok viz. A ki maga gazdája s maga fogja meg a kasza nyelét, az hetenként egyszer-kétszer húst is eszik, leginkább füstölt disznóhúst, a mit ekkorára takargatott meg a gondos gazdaszszony s most megfőz savanyú lével ispékesnek vagy zsufásnak. De bizony a kik urasághoz szegődnek, azok már csak a „konvenczió”-val érik meg, mi a tarhonya, kása és szalonna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Regi arató ünnep - Feszty Árpád rajza Hazatérő marokszedő lányok Régi arató ünnep Arató és marokszedő
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98