Dtum
Login with Facebookk
1901 | Július

A M. A. C. két nagy uszóverseny rendezését tervezi

A M. A. C. két nagy uszóverseny rendezését tervez az idén és pedig augusztus 15-re a Balaton átuszását Balatonfüredről Balatonföldvárra, szeptember 1-re a Duna bajnokságot a szentendrei sziget déli csucsától a Margit-sziget déli végéig. (kb. 9000 m.)

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Balatonátúszás
Pálinkás Judit

A történet az első és második Ratio Educationis-szal kezdődik. Ezek a törvények ugyanis tiltották a tavakban és folyókban való fürdést. Azt nem tudjuk, hogy mennyire sikerült be is tartatni a törvény szavát, de feljegyzések bizonyítják, hogy a Balaton partján élők közül, sokan nem tudtak úszni.


Így meg sem lepődünk, amikor az első 1787-es balatoni úszásról szóló tudósításban az angol, báró Hompes-Bollheim nevét olvassuk. Nem „előre megfontolt szándékkal elkövetett” úszásról volt itt szó!

 

A báró Füreden csónakba ült, s beevezett a tó belsejébe. De csónakja a tó közepén süllyedni kezdett és ő kénytelen volt vízbe ugrani. A szemtanú Pálóczi Horváth Ádám így ír az esetről: „Minden ruháját hirtelen lehányja a nyakából, /Elveti az evezőt is és kiugrik a fából …” Az angolnak kb. hat-hét kilométert kellett úsznia, míg partot ért. A parton éppen népes társaság korzózott. Szép szóval kérte őket, hogy hozzanak neki ruhát. De vagy a nyelvi nehézségek miatt vagy mert tréfának vélték a dolgot esetleg, mert nem ismerték fel kinézetőből származását, nem segítettek a bajba jutott nemesen. Krónikásunk így írja le a vízből való kilépést: „Kéntelen volt amaz első ártatlan öltözetben, /Kiszállni a sok piperés-ruhás gyülekezetben. /A szemérmes kisasszonykák szemeiket befedték, /Csak az árnyéktartón által az ujjok közt nézegették.”


Szekrényessy Kálmán 34 éves dzsidáskapitány úszta át magyar emberként először a Balatont. 1879-ben fogadást ajánlott tiszttársainak, miszerint Európa bármely tavát egyéni rekordteljesítménnyel átússza. A távúszás helyszínéül a Balatont választotta és a dicsőségen túl 140 ezer forint várt rá, ha a fogadást megnyeri.

 

Nem kisebb távval, mint 14 kilométerrel kezdte a Balaton átúszások történetét. Balatonfüred és Siófok között úszott, ahol a legnagyobb a tó szélessége. Az eseményre 1880. augusztus 29-én került sor, s a túlpartot 6 óra 40 perc alatt érte el. A kapitányt több ezres éljenző tömeg fogadta vízből való kilépésekor. Ez volt az első olyan „verseny”, ahol mérték az úszás idejét. Így azt mondhatjuk, hogy ezzel a sporteseménnyel született meg a magyar úszósport.


Szekrényessy Kálmán Balaton átúszása pusztán az unatkozó nemes úri virtuskodásának tűnhet számunkra. A füredi Pantheonban azonban megtaláljuk emléktábláját, amin márványba vésve olvashatjuk tettének igazi célját: „Hazafias kötelességemnek tartottam e távúszás által a Balatont ösmertebbé tenni.” Ha még azt is hozzátesszük, hogy édesapja Szekrényessy József, Széchenyi belső munkatársa és művének folytatója, Pest első közjegyzője és ügyvédje volt, elfogadhatjuk a fent említett kijelentést, hogy ezt a versenyt valóban a hazafias érzület hívta életre.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98