Dtum
Login with Facebookk
1901 | Május

Tisza Kálmán és az összeférhetetlenség

Czikket irt a függetlenségi párti „Egyetértés” Tisza Kálmánnak azon kijelentéséről, hogyha az összeférhetetlenségi javaslat részletes tárgyalásakor az általa teendő módositásokat el nem fogadják, ő a végső megszavazáskor a javaslat ellen szavaz.

 

A czikk következtében május 9-ikén Tisza Kálmán levelet intézett az „Egyetértés” szerkesztőjéhez. A levél általános feltünést keltett a politikai körökben. Tisza ugyanis ezeket mondja:

„A dolog természetében van, hogy ha valaki egy pártkérdésnek nyilvánitott javaslatnak nem egyes részletei, de az egész ellen szavaz, habár csak a harmadik felolvasáskor is, maga kell, hogy levonja magára nézve azon következtetést, hogy a párt kötelékéből ki kell lépnie.”

 

A nyilatkozatról a képviselői körökben sokat beszéltek, annál is inkább, mert tudva volt, hogy gróf Tisza István már előbb saját és atyja nevében átnyujtotta irásban a miniszterelnöknek azokat a kifogásokat, melyek az ő aggodalmaikat foglalják magokba. A kifogások főleg a körül csoportosulnak, hogy az ipari szállitások, melyeket valamelyik képviselő nyilvános versenytárgyaláson nyer el, az összeférhetetlenségből kivétessenek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98