Dtum
Login with Facebookk
1902 | Július

Lesz-e királyság Bulgária?

Ferdinánd bolgár fejedelemnek a czárnál tett látogatása után az a hír terjedt el, hogy Bulgária királyság lesz, sőt merészen állították, hogy a régi történeti emlékeket is felujitják személyében, és Ferdinánd fejedelem fölveszi a bolgár czár czímet. Régen, a törökök betörése előtt így is hívták a bolgár uralkodókat, de azok hatalmas uralkodók voltak és Bulgária nem volt eladósodásánál fogva az európai tőzsérek zsebében.

 

A bolgár királyságról tehát egyelőre szó sem lehet. Először is, mert mikor a török-orosz háboru után Oroszország egy nagy Bulgáriát akart kikerekíteni, ezt az európai hatalmak keményen visszautasították, s a Balkán-félsziget rendjét a berlini szerződésben biztositották, többi közt olyanformán, hogy Bulgária a szultán hatósága alatt marad.


A bolgár királysághoz a szultán nem adná megegyezését. A szultán hatalmát ugyan nem sokra nézik, de a hatalmak mégis tekintetbe veszik, annál is inkább, mert a bolgárok rangemelése a Balkán népeinek féltékenységét felforralná. A másik akadály Bulgária pénzügyi helyzete, melyet most is Oroszország enyhitett egy kis pénz megszerzésével. Ez a bolgár fejedelem utjának egyik eredménye, a másik pedig, hogy kinevezték egy orosz ezred tulajdonosának. Azonban Bulgáriát a czárok mindig kéznél tartják és kész eszköznek tekintik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98