Dtum
Login with Facebookk
1902 | Június

Tüntetés a czár ellen

A franczia köztársaság elnöke nagyon zavaros időkben tett látogatást a czárnál. Mialatt a czár Loubetval Kronstadtban találkozott, nagy tüntetés folyt le a pétervári téli palota előtt. A rendőrség attól tartott, hogy Kronstadtban lesz a tüntetés és oda gyüjtötte össze az erejét ugy, hogy nem tudta a tüntetést megakadályozni. A téli palota előtt több ezerre menő diák és munkás folglalt állást, a kik forradalmi dalokat kezdtek énekelni és ilyen kiáltásokban törtek ki: „Halál a zsarnokra! Éljen az elnök!”

 

Egy diák felállt egy rögtönzött emelvényre és Balmasevet, Szipjagin gyilkosát dicsőitette. Közben nyomtatást osztottak széjjel, a melynek ez volt a czime: „A meggyilkolt testvér”. Az izgatott tömeg ezután valóságos kőzáport zuditott a téli palotára, melynek összes ablakait betörték. Nemsokára kivonultak a kozákok, akik szétverték a tömeget. Mikor Loubet és a czár megérkeztek, a tömegből sok ilyen kiáltás hallatszott: „Éljen az elnök! Vesszen a zsarnok!”- Plehve belügyminiszter felszólitotta Zvoliansky Mihályt, a titkos rendőrség főnökét, hogy azonnal adja be lemondását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Sztrájkba lépnek a szinésznők, ha meg nem szünnek a...
Bizalmas, de annál viharosabb gyűlést tartottak néhány napja a...
Petrovics Elek Petrovics Elek
Petrovics Eleknek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának nyugalomba...
Olasz-magyar kardvívó mérkőzés Olasz-magyar kardvívó mérkőzés
Egy nagy érdekességű sport szenzációval kedveskedünk olvasóinknak. Az...
Conan Doyle, Bernard Shaw és Jules Romain levelet irtak A Reggel-nek a frankügyben Conan Doyle, Bernard Shaw és Jules Romain levelet irtak A Reggel-nek...
Az angol imperialista politika tollvivője, Conan Doyle, a modern...
Nem tudnak semmit a detektiv urak… Nem tudnak semmit a detektiv urak…
Ez ugyan nem áll, mert sok rács mögött busuló kénytelen másképp...
A magyar csendőrség új fegyvere A magyar csendőrség új fegyvere
A csendőrségnél még most is a Kropacsek-féle ismétlőfegyvert...
A MAC nemzetközi versenye A MAC nemzetközi versenye
Vasárnap a Margitszigeten rendezte a MAC versenyét, közepes...
Labda vagy korong Labda vagy korong
A Wiener Fislauf Verein még a nyáron átirt a BKE-hoz, abban az...
Látogatás Robinson szigetén Látogatás Robinson szigetén
A Csendes oczeánban fekvő Juan Fernandez szigetét, a hol Defoe...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98