Dtum
Login with Facebookk
1903 | Április

Egy török diplomata alapítványa a Magyar Tud. Akadémiánál

Feridun bej, budapesti volt török konzul, fölhatalmazta Vámbéry Ármin hírneves tudósunkat, hogy hozza nyilvánosságra legutóbbi budapesti tartózkodása alatt (1902-ben) írt végrendeletét, melyben Akadémiánkat félmillió frank alapítvány kezelésével, az alapítványnak Budapesten tanuló török ifjak megjutalmazásával és magyar török történeti emlékek kutatásával bízza meg.

 

Feridun bej végrendeleteintézkedik, hogy az alapítvány egész összege az Akadémia birtokába jusson. Az alapítvány kamataiból az Akadémia 12,800 koronát négy egyenlő részre osztva négy Magyarországon tanuló mohamedán vallású török fiatalembernek adjon ösztöndíj gyanánt. E négy fiatal török közül egynek a technikai tudományokkal, egynek mezőgazdasággal, egynek zenével és egynek festészettel vagy szobrászattal kell foglalkoznia.

 

Az alapítványi tőke kamataiból évenként 3200 frankot olyan tanulmányok jutalmazására hagyományoz, a melyek az egymással vérrokon magyar és török népek őstörténetére, nyelvére és néprajzára vonatkoznak. Ennek az ösztöndínak a kiadása a Magyar Tudományos Akadémia belátására bízatik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ferudin bej Vámbéry Ármin
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98