Dtum
Login with Facebookk
1903 | Február

Katonai kérdések az országgyűlésben

A képviselőház a katonai törvényjavaslatok közül az ujonczok létszámának emeléséről szólót tárgyalja. A vita nagyon részletes és olykor heves, zajos közbeszólásokkal. A függetlenségi párt mind a két része és a néppárt a törvényjavaslat ellen küzd. Föl lehet ismerni az obstrukcziót, hogy a törvényjavaslat létrejöttét hosszu vitákkal megakadályozzák. A szónokok egymás után adnak be határozati javaslatokat a törvényjavaslatnak különböző okokból való visszautasitására. Ezzel jogot nyernek még egy felszólalásra.


A kormánypártból báró Solymossy Ödön még a vita elején állt föl a javaslat védelmére és bizonyitotta annak szükségességét. Beszélt gróf Zichy Jenő is, de a javaslat ellen. A katonai terhek növekedését nem szavazta meg, mert az ország elszegényedését látja minden téren. Beszédét az ellenzék pontról-pontra helyeselte s mikor kijelentette, hogy ezek után elismeri, hogy nem lehet helye a szabadelvüpártban és kilép onnan, az ellenzék hosszan tapsolt. A kilépés meg is történt.


Báró Fejérváry Géza hovédelmi miniszter, ugyanebben az ülésben (január 28.) már másodszor szólalt föl a megindult vitában. Elmondta, hogy az ismeretes követelések közül melyeknek teljesitsét lehet várni. A nagyobb változásokra nézve azonban utalt arra, hogy a véderőről szóló törvényjavaslat módositása nem sok idő mulva napirendre kerül.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Székely Éva új rekordot úszott 200 méteren Székely Éva új rekordot úszott 200 méteren
A bajnokság második napjának eredményei közül Székely Éva 200 méteres...
M.A.C. – Slavia 2:0 M.A.C. – Slavia 2:0
Hétfőn, az előző napi csapatnál gyengébb legénységgel állott ki a...
Körözés Körözés
Gyermekkoromból rémlik vissza Kecskeméthy Győző neve. Sikkasztott,...
Beszélgetés Melha Armand dr. városatyával, aki a legnyagyobb elismeréssel s teljes lelkinyugalommal emlékezik vissza kéthetes fogságára Beszélgetés Melha Armand dr. városatyával, aki a legnyagyobb...
Ismeretes, hogy mint egy két héttel ezelőtt a vizsgálóbíró...
Eugene O'Neill Eugene O'Neill
Ha egy művelt amerikaitól azt kérdezik - kit tart Amerika...
Mit beszélnek a kezek? 2. Mit beszélnek a kezek? 2.
Mi mindent is tud a kéz! Gyöngéden simogathat és elkeseredetten...
Ma tárgyalja a statáriális bíróság a Márfi-féle gyilkos...
A Kis Ujság számolt be elsőnek annak a rablógyilkos bandának...
Az özvegyasszony karosszéke Az özvegyasszony karosszéke
Mije lehet egy szegény özvegyasszonynak? Ha véletlenül milliomos volt...
Az orosz irás ellen Az orosz irás ellen
Báró Skerlecz Iván horvát bán szeptember 18-án rendeletet bocsátott...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98