Dtum
Login with Facebookk
1904 | Január

A Nemzeti Sport vívóversenye

Szerdán, Vízkereszt napján kezdődött meg lapunk vívóversenye a székesfővárosi Vigadó kis termében nagy számú és előkelő közönség jelenlétében.

 

Az első nap az ifjúságnak volt szánva. Érdekes kép volt. Csupa üde piros arczú fiatal gyermek nyüzsgött fel és alá az emelvény körül izgatottságtól kipirulva; a széksorokban apák, anyák, rokonok kísérték aggódó figyelemmel a kis daliák mozdulatait.


Néhány év előtt még a bajnoki versenyeken se álmodhattunk olyan változatosságról, amelylyel fiatal vívóink dolgoznak; azelőtt egy szép riposztot vagy elővágást már megtapsoltak, míg ma ezek a fiatal gyermekek is feltartó szúrásokkal, tempóvágásokkal dolgoznak, jó része védésre és nem lerohanásra dolgozik; itt-ott már a második intenció és az ellentempó is fel-felcsillan. Mikor egy-egy tíz esztendős gyerek bámulatos biztonsággal adott egy-egy inquartátát, még a legrégibb versenyalakok is viharos tapsba törtek ki.


A vitőrverseny a második nap egészen nyílt volt a három első Mészáros Lóránt, Tóth Péter és Matuskovich főhadnagy között. A legtöbben, így mi is, Tóth Pétert tartottuk a legjobbnak. Ámde ő az egész verseny alatt nagyfokú idegességet tanúsított és így a bátyja nyugalmát örökölni látszó Mészáros Lóránttól heves küzdelem után vereséget szenvedett.


Mészáros Loránt fiatalsága dacára régi vívó, már több versenyen szerepelt több-kevesebb sikerrel. Évekig vívott Santellinél, de az utóbbi két évben, amióta a FVC. tagja, Toricelli-nél tanult. Főjellemvonása nyugalma, főerőssége riposztjai és feltartó szúrásai. Vele méltó vívó nyerte meg versenyünket, akire fejlődő vitőr-sportunkban szép jövő vár.


Tóth Péter szimpatikus modorú, nagy stílű tőrvívó, sokat tud, de habozó és erénytelen. Matuskovich, a versenyünkön szép sikereket felmutatható szegedi mester Armentani tanítványa, elegáns mozgású, szabatos tőrvívó, ki már fényes versenysikereket ért el, ezúttal azonban nem volt kellő formában. A többi tőrvívó közül kiemeljük Filotást, ki csak újabban műveli a tőrt, a megnyerő vívómodorú Szentkereszty bárót, a szabatos, bár kissé merev Huszár-t és végül Szűcs Ervint, akire ugyan nem lehet azt mondani, hogy szabatos, de azért meglepő tussokat adott.

A tőr középverseny döntőjében került négy vívó vasárnap reggel 9 órakor állott egymással szemben. Az eredmény a következő volt:

 

A versenyt a kolozsvári Czenker Béla nyerte meg, Gerencsér László mester tanítványa. Mint valamennyi mérkőzésnél, így itt is igazolta a körvívás eredménye a zsűri minősítő ítéletét mely szerint Czenkert tette az első helyre. Mindenki őszintén örült, hogy e fiatal tanítványával a nehéz körülmények között oly buzgalommal dolgozó Gerencsér ily szép diadalt aratott. Kétszeresen szép, mert tőrrel nyerte el, mert e fegyver iránt vidéken kevés rokonszenv mutatkozik.


Czenker nyugodt fiatal vívó, erélyes és öntudatos, technikai hibái vannak ugyan, mint pl. balkezének hibás tartása, a mezzo cerchio védésének hiánya, de kitörései, egyszerű kitérő szúrásai igen szépek. Reá szép jövő vár.


Kölber Károly alig 16 éves, de legalább 10 éve vív. Van annyi rutinje, mint más háromnak és megfelelő tudása is. Vehemens és erőszakos, ezek mind megannyi oly tulajdonságok, amelyek verseny-győzelmeket biztosítanak, de elbizakodottan vívott, különben nincs formában. Fáyból is elsőrangú tőr-vívó lesz. Bolgár ravasz tőrvívó, aki kevés eszközzel ér el eredményeket.


A kard-középverseny döntője így alakult:
A kard-középverseny döntője egyáltalán nem volt szép. Valamennyi vívó erénytelenül vívott. Percekig állottak egyetlen mozdulat nélkül, oly közel eresztették ellenfelüket, hogy a védés igazán lutri lett. Szép dolog, ha valaki a védéseiben bízik, de tussversenyben támadni is kell. Több életet, mozgékonyságot szerettünk volna látni.


Darányi Gyula ügyes, képzett kardvívó tudása Arlow lovag kitűnő iskoláját dicséri. Ez az első versenysikere, de remélhető, hogy még számos követi.


Blum-nak, a Fodor-iskola jelöltjének győzelmét mindenki biztosra vette, mert tudásra, technikai készültségre jobb volt társainál, de a döntőiben teljesen erélytelenül viselkedett.


Bolgár (Rákossy-iskola) szinte erénytelen volt. Elővágásokat próbált, de azokat korán elárulta és így nem sikerültek. Bolgárnak is szép jövőt jósolunk, mert gondolkozó értelmes vívó. Technikája sok csiszolásra szorul. Darányi Kálmánnak a testtartása sok kívánni valót hagy hátra.

Vasárnap délután általános izgalom közepette állottak egymással szemben a kard, döntő küzdelmének jelöltjei.


A döntő körvívás képe így alakult:
Szántay Jenő (MAC) régi, szép sikereket elért versenyvívó. Két év előtt a szegedi versenyen ő nyerte az első díjat. Rutinozott tussőr, aki bár jelenleg vidéken tartózkodván, nincs teljes formában, hatalmas támadásaival, kemény és erőteljes ellenreakcióival elég könnyen dolgozott ellenfeleivel. Általa szintén méltó vívó nyerte el versenyünk legfontosabb díját. Nevével még fogunk találkozni.


Lehner Arthur, a FVC. tagja, szinte megdöbbentő gyorsasággal emelkedett a legjobb vívóink sorába. Ilyen formában azonban még sohase láttuk. Pengejátéka és mozgása teljesen jeles mesteréé, Toricelli-é. Akciói változatosak, szépek, a legbravúrosabb tempóvágásokat és ellentempókat használja és legtöbbször sikerrel. Ha erélye növekedni fog, a bajnokságokba is bele fog szólalni.

 

Space Gyula (FVC) testtartása sokat javult, de még mindig nem kifogástalan. Rutinozott, elsőrangú versenyvívó, ki szintén választékos eszközökkel ér el tussokat. Különösen jó feltartó szúrásai voltak.

Fuchs Jenő (Rákossy) erélyes vívó, jók a szúrásai, de az utóbbi években látott szerepléséhez képest nem mutat haladást.

 

Herczegh Ernő (MAC. és Genari) klasszikus testtartású vívó, mozdulatai is igen szépek, csupán fiatalsága és a rutin hiánya gátolja, hogy még szebb helyet érjen el.

 

Földes Dezső neve is új a vívóporondon, ő is egyik reményteljes tagja a FVC. kitűnő fiatal gárdájának.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A főverseny résztvevői és a versenybíróság A vívóversenyen tanitványaik száma alapján aranyérmet kapott mesterek Blum Jozsef, a kard középverseny második helyezettje Lehner Arthur Tóth Péter tőrvívó Faragó Ödön vívó
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98