Dtum
Login with Facebookk
1904 | Július

Legyen-e királyi udvartartás Budapesten?

Az udvartartás terheinek növekedését előidéző okok fejtegetésében két igen érdekes dolgot tudtunk meg a miniszterelnök beszédéből: hogy az uralkodó ház tagjainak kijáró tartásdíjak az utóbbi 30 év alatt nem növekedtek s hogy magának az uralkodó háztartásának kiadásai még csökkentek is.


Az udvartartás kérdésével úgy vagyunk, - a miniszterelnök utalt is erre beszédében – mint a katonai téren hangoztatott nemzeti követelményekkel. Valamint minden magyar ember szíve mélyében magyar hadsereget, magyar vezérekkel, magyar vezényszóval óhajtana, úgy él minden magyar ember szivében a magyar udvartartás kivánata is a miről oly szépen beszélt gróf Apponyi.

 

De minthogy a mohácsi vész óta magyar udvartartás soha sem volt, államférfiaink kénytelenek, mint más politikai kérdésekben, úgy ebben, beérni az elérhetővel, a keresztülvihetővel. E két ellentétes felfogás tükröződik vissza gróf Apponyinak és gróf Tisza Istvánnak az udvartartásról tartott beszédeiben. Gróf Tisza beszédéből megtudjuk, minek a megvalósítását várhatjuk már közelebb, - mert kétségtelen, hogy ebben a kérdésben a miniszterelnök nem mondott semmit, a mire határozott felhatalmazást nem kapott.

Mindenek előtt figyelemre méltó a miniszterelnök kijelentése, hogy a mostani állapot igen nagy hátrányokkal van összekötve közgazdasági szempontból. Elismerte, hogy nagyon erős érveket lehet fölhozni a külön magyar udvartartás mellett. Tagadta azonban, hogy annak nem teljesítését közjogi sérelemnek lehetne tekinteni.

 

Gróf Tisza István nem akar külföldön udvartartást, nem akarja, hogy mikor a király nem időzik Budapesten, akkor is a magyar udvari méltóságok, alkalmazottak és szolgák egész serege tétlenűl időzzön itt, hanem akarja az udvar Budapesten való székelésének Bécscsel egyenlő mértékű megvalósítását. Közjogi jellegű ünnepélyeknél már megvan a magyar udvari méltóságok szereplése.

 

A magyar drabanttestőrség fölállításával a testőrség intézményében is helyre áll az egyenlőség. Annak is megvan most már a lehetősége, hogy az uralkodó család többi tagjai többet időzzenek Budapesten, - a királyi palota kiépítésével s most folyó berendezésével.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98